Az olasz trónviszály egy új mérföldkőhöz érkezett. Olyan megoldás látszódik körvonalazódni, amely nagyjából senkinek nem fogadható el, de a dinasztikus acsarkodást lezárja.

A napokban elhunyt Aosta ötödik hercege, aki az olasz monarchisták többsége szerint nem volt más, mint az olasz királyi cím legális birtokosa. Ezzel a fiához, Aosta hatodik hercegéhez került a cím. Egy köztársaságban általában ennek nem sok jelentősége van. Az olasz monarchista mozgalom viszont egy elég kényes helyzetbe került.

Röviden az előzményekről

Mivel a blogon már volt szó az olasz királyi kérdésekről, ezért csak egy rövid emlékeztető erejéig szeretnék visszatekinteni az előzményekre. II. Umbertó (1904-1983) nagyon rövid ideig volt az olasz állam hivatalos feje a II. világháború után. Akkor egy vitatható népszavazás eltávolította a monarchiát Olaszországból. Mégis elfogadta a döntést, mert szerinte egy köztársaság jól tud működni 51 százalékkal, de egy monarchiának nem elég a szűk többség.

A király később elég keményen szembesült azzal, hogy az egyetlen fia nem kíván dinasztikus házasságot kötni. Ezért egy hosszú vita során mást nevezett meg örökösének 1969-ben. Ő volt Aosta ötödik hercege, a második világháborús horvát állam kinevezett királya. II. Umbertó fia sem maradt adós a válasszal. A saját édesapját trónfosztotta és kinevezte önmagát olasz királynak.

Ezzel indult el az olasz trónviszály. Onnan kezdve mindig két személy viselte a királyi címet. 1969-től II. Umbertó és a fia. Amikor II. Umbertó 1983-ban meghalt, akkor II. Umbertó helyére Aosta ötödik hercege lépett, a most elhunyt Amadeo. Ezen két "király" között a feszültség egyre jobban nőtt. Maga a monarchista mozgalom (az összes szervezetével együtt) is két részre szakadt. A konfliktus egyik mélypontja 2004-ben érkezett el, amikor az utolsó olasz király fia kétszer megütötte Aosta hercegét, ráadásul a spanyol király esküvőjén. 

Furcsa módon az olasz köztársasági bíróság foglalt állást, így az utolsó király fia és unokája (meg a lányai) maradtak a Savoya-ház, míg a "legitim király" a Savoya-Aosta. A Savoya-ház tagjai mindig is egy "lármásabb", a nyilvánosságot amúgy jól használó kommunikációt valósítottak meg, ami miatt őket azonosították a kívülállók a királyi címmel. A Savoya-Aosta családrész visszafogottabb maradt, de a monarchista mozgalom jelentős többsége egyértelműen mögéjük állt.

2019 végén a Savoya-család módosította a "trónöröklés" módját. Addigra már a dinasztikus házasságok gyakorlatával felhagytak, ami sokaknak volt elfogadhatatlan. Ezt megfejelték azzal, hogy 2019 végétől kezdve már a nőági öröklést is elfogadták. A Savoya-Aosta családrész mindezeket kifogásolta, hiszen szerintük egy eleve nem legitim cím "birtokosa" jogkörét meghaladja egy ilyen módosítás. 

Az új "olasz király"

Amadeo herceg fia Aimone (1967), aki hatalmas tiszteletet kapott az örökölt címére való tekintettel. Ahhoz, hogy a szerepét és személyének a fontos mivoltát érteni lehessen, kicsit vissza kell ugrani az időben.

Sokan hiszik, hogy ő lesz Olaszország valódi királya
(a kép forrása: Unione Monarchica Italiana)

A 2002-ben szentté avatott Pio atya (1887-1968) volt az, aki a mai napig sokak véleményét befolyásolja az olasz monarchia ügyében. A legendás szerzeteshez több csodatétel és jóslat is kötődik. Például 1947-ben megjövendölte Karol Wojtyla számára, hogy majd egyszer pápa lesz. 1939-ben azt jövendölte meg, hogy a Savoya-dinasztia elveszti majd az olasz trónt, de a dinasztia egy másik ágának a majdani szülöttje fogja azt visszaszerezni.

Amikor Aimone megszületett, akkor a nagymamája unszolására a szülők felkeresték Pio atyát. Ő, amint meglátta a csecsemőt, azonosította a jóslata főszereplőjeként. Sőt, kérte is, hogy egy domborművet készítsenek ebből a próféciájából. Ezt Cesarino Vincenti el is készítette még 1968-ban és Pio atya sírjához közel került elhelyezésre (a képen Pio atya van, báránnyal a kezében, vele szemben pedig a legkisebb alakként lett ábrázolva Aimone herceg):

 A domborműbe foglalt prófécia Aimone-t leendőbeli olasz királyként ábrázolja
(a kép forrása: profezie3m.it)

Érdemes kiemelni azt, hogy akkoriban Aimone 1 éves volt, de az ábrázoláson kísértetiesen hasonlít a későbbi önmagára. Természetesen ez a szobrász anatómiai ismeretéről árul el valamit, nem a próféciát hitelesíti. Mindenesetre egy karizmatikus szent próféciájáról van szó, ami sok olasz katolikus ember jövőképére lett hatással.

Aosta ötödik és hatodik hercegei, sokak szerint az olasz királyi cím jogos viselői
(a kép forrása: profezie3m.it)

Aimone egyébként kissé rendhagyó életutat járt be. Elvégezte a Francesco Morosiniről elnevezett haditengerészeti iskolát (ott érettségit szerzett), majd az olasz haditengerészet tisztje lett (először altiszti iskolába járt, utána került tisztképzésre; egyébként közgazdásznak tanult). Akkoriban le kellett tennie egy esküt a köztársaságra, amit ha vívódva is, de megtett. A haditengerészet különleges alakulatánál szolgált, az Öböl-háborút is megjárta.

Az élete olyan igazi nagy fordulatot akkor vett, amikor 1994-ben Moszkvába költözött. Különböző olasz cégeknek segített megjelenni az orosz piacon. 2000-ben a Pirelli-csoport vezetője lett, valamint különböző gazdasági tisztségeket szerzett meg olasz cégek moszkvai képviseletére. Akárhogy is nézzük, ő lett az olasz cégek orosz "helytartója", melyhez 2012-ben a skandináv területek képviseletét is megszerezte.

A pozíciója amolyan nem hivatalos nagyköveti poszt, melyet Oroszország és Olaszország is a legmagasabb szinten ismert el. Olaszországban ő az egyetlen a királyi család tagjai közül, aki megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, az Olasz Köztársaság Érdemrendjét (2019-ben). Putyintól a Barátság Rend nevű kitüntetést kapta meg, ami szintén komoly állami elismerésnek számít.

2019-ben ő lett a Máltai Lovagrend orosz nagykövete, amellyel az addigi "csak" gazdasági jellegű pozícióit megerősítették. A kezében lévő befolyás óriási nagy. Ez azért rendkívüli, mert soha nem legitimálta semmilyen szavazás vagy választás, mindent magának hozott össze (természetesen sokat jelent az is, hogy számos királyi családnak a tagja vagy leszármazottja).

A trónviszály vége?

Aimone részére az utolsó olasz király 1982-ben adta át az Annunciáta Rend gallérját, mellyel kijelölte számára a második trónörökösi helyet (az első hely Aimone édesapjáé volt). Ez az a dísz, amely azon a bizonyos domborművön látható a nyakában. Az alatta lévő képen látható a két hercegen is ez a kitüntetés. 

2008-ban az moszkvai olasz nagykövetségen vette feleségül a görög királyi család leszármazottját, Olga hercegnőt (1971), aki most nem hivatalosan az olasz királynévá is vált. Két fiúk és egy leányuk született:

• Umberto (2009), Puglia hercegeként az első trónörökös;
• Amadeo (2011), Abruzzi hercege a második trónörökös; 
• Isabella (2012).

A hercegi címeket Aimone édesapja adományozta az unokáinak. Akkoriban ezeket a házaspár elfogadta, jelezve ezzel is a monarchista mozgalom felé, hogy számolhatnak velük.

A megdöbbenés ideje 2019-ben érkezett el, amikor Aimone ezt nyilatkozta:

a monarchia soha nem tér vissza Olaszországba.

Ezzel végérvényesen egyértelművé vált, hogy a kifejezetten olasz királynak nevelt herceg kiállt az olasz monarchista mozgalmak mögül. Bár a szavait lehetne másként is értelmezni, ő úgy értette, hogy az olasz királyság helyreállítása nem tartozik a reaális célok közé.

Ilyen esetekben jönne a trónöröklési sorban álló következő személy, csak ugye ők gyerekek, akik nem tudják betölteni a szerepüket. Tehát arról van szó, hogy az olasz monarchista mozgalom elvesztette a legális királyát. 

Ugyanakkor a monarchisták többsége által méltatlannak és nem legitimnek tartott családrész (az utolsó olasz király fia és unokája) továbbra is kitart amellett, hogy megadnak minden támogatást a monarchista mozgalmaknak. Az unoka még egy monarchista párton is gondolkodik, hogy a monarchista elképzelések kapjanak egy lehetőséget a komoly és méltó képviseletre.

Mindezt megfejelte az is, hogy Aimone herceg nagyon diplomatikusan már kifejezte a támogatását Emánuel Filibert (1972) felé. Elmondta, hogy nem kívánja  folytatni a sok évtizedes vitát. Mivel mindketten a békére törekszenek, a dinasztikus szembenállásnak így most lényegében vége is lett.

Az egykor Olaszország déli részét uraló dinasztia két, egymással szembenálló ága között, történt egy hasonló békekötés a közelmúltban. Ott a felek kimondták, hogy egymás címeit kölcsönösen elismerik. Klasszikus trónviszályt nem folytatnak, hiszen a déli itáliai területek az olasz állam részeit alkotják, a monarchia helyreállítása pedig nincs napirenden, tehát értelmetlen lenne bármin is vitatkozni. Sokan remélnek hasonlót a két herceg között.

Természetesen Emanuele Filiberto olyan személyiség, akivel könnyű lesz dinasztikus békét kötni. Az időközben A-kategóriás tv-s celebbé és amerikai gasztrokirállyá vált "trónörökös" ugyanis szintén elmondta, hogy neki nem célja az olasz trón. Nem azért, mert nem hisz a helyreállításban, csak éppen a saját lányát ajánlotta a monarchista mozgalom számára, mint leendő uralkodót!

Filiberto egyébként arra hivatkozik ebben a dinasztikus vitában, hogy az olasz köztársasági állam őt és édesapját tartotta politikailag veszélyesnek, nem pedig az Aosta-ág tagjait. Az édesapja királyi szerepéről ő is belátja, hogy esélytelen lenne, mivel édesapjához több botrány is kötődik. Önmagát azért nem szeretné a királynak, mert nem Olaszországban nőtt fel.

A másik olasz "trónörökös" Los Angelesbe helyezte át a székhelyét
(a kép forrása: tatler.com)

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy Aimone Moszkvában él, láthatóan nem szándékozik máshova költözni. Így könnyen adja fel azt a címet, melyben annyira nem is nagyon hisz. Emanuele Filiberto Los Angelesben szervezi a sikeres gasztrónómiai vállalkozásait. Velük ellentétben Filiberto leánya valóban sokat jár Olaszországba, bár Párizsban él.

Vittoria tudatosan építi fel saját magát, mint közszereplőt
(a kép forrása: Vittoria nyilvános instája)

Vittoria 2003-ban született, aktívan építi a saját közszereplői márkanevét. Az instáján 50 ezer követő van, ami az eddigi tevékenységéhez képest soknak számít. Igaz, a képeihez írt kommentekben kialakulnak viták arról, hogy méltóak-e a képeihez a politikai céljai, de a közhangulatot nem ez jellemzi. Az, aki nyomon követte az édesapja kommunikációját, sok ismerős elemeket fedezhet fel. A fiatal királynő-jelöltnek tudatosan építik az ismertségét, amelyet később fognak komolyabb tartalommal megtölteni.

A dinasztikus békekötésnek egyébként nem is a mibenléte lesz az igazán érdekes, hanem a monarchista táborokon belüli fogadtatása. A két herceg ugyanis hiába állapodik meg bármiben, hiába lesznek előzékenyek és nagyvonalúak egymással szemben, ha a saját táboraik nem fogják elfogadni. Ebben a tekintetben nem is Filiberto és Vittoria hívei lesznek az érdekesek, hanem az a monarchista többség, akik még mindig reménykednek Aimone hercegben.

A II. Umbertó fiát, unokáját és dédunokáját támogató szervezet honlapját itt lehet nyomon követni, de ezt alapvetően a családfők szándékai szerint szerkesztik. Az izgalmasabb az Aosta hercegeit támogató oldal lesz, amelyet pedig itt lehet olvasni. 

Források

2019-es interjú Aimone herceggel

Aosta hercegeit támogató monarchista szervezet honlapja

A prófécia egy leírása (profezie3m.it)

Dante-kör írása a próféciáról

El Pais írása a 2004-es atrocitásról

Filiberto amerikai vállalkozásának honlapja

Filiberto legitimitását támogató monarchista szervezet honlapja

Filiberto személyes honlapja

Insider írása Filiberto céljairól

Insider írása Filiberto leányának a "kinevezéséről"

Savoya-Aosta dinasztia honlapja

Tatler.com

Unione Monarchica Italiana

Vittoria instája