100 éve űzték el IV. Károlyt

Az igazi császári cím birtokosa, aki a történésekhez képest pár évvel korábban még a világ egyik legnagyobb hatalmú politikusainak egyike volt, élete negyedik száműzetését élte meg 100 évvel ezelőtt.

A történet ott szakadt meg, hogy november 1-én a királyt szállító hajó áthaladt Belgrádon. Egész pontosan egy konvojról volt szó. A királyt szállító hajót egy másik brit hajó kísérte, azokat pedig két további délszláv hajó.

A hosszúra nyúlt utazás

Az utat csak egyetlen közjáték szakította meg, amelynek a háttere 100 év távolságból sem deríthető ki. A brit hajóra ugyanis egy szerb tiszt szállt fel, aki szerette volna aláíratni a királlyal a lemondási nyilatkozatot. A "szerb" tisztet az angol legénység nem engedte a király elé, de a hírt, mely szerint a magyar képviselők megszavazták a trónfosztást, továbbították a házaspárnak. Zita és Károly el is hitték ezt, mivel semmilyen hírforráshoz nem jutottak hozzá. Azt, hogy ki volt ez a titokzatos "szerb", a mai napig nem sikerült kideríteni.

November 3-án a hajó elért a Vaskapu bejáratához. A mai Lászlóvára és Galambóc környékén álltak meg, mivel a vízállás olyan alacsony volt, ami már lehetetlenné tette a hajózást. Elméletileg amúgy sem volt ajánlott a hajózás, de addig nappali viszonyok között a kapitány vállalta az utat (a Dunát ismerő kapitányok és révészek segítették a mélyebb szakaszokat megtalálni, emlékezetből és szemmel vizsgálódva).

Amikor eljött november 4., vagyis Károly névnapja, akkor a kapitány nem merte folytatni az utat. IV. Károly tehát a névnapján még mindig a történelmi magyar határokon belül tartózkodott. Sőt, az egész napot az álló hajón töltötték a száműzöttek. A román kormány felajánlotta, hogy a csoport autón és vasúton eljuthat a tengerig, de a brit kapitány ezt elutasította.

Mivel az időjárás nem hozott magasabb vízállást, a brit kapitánytól pedig elvárták az út folytatását, mégis elfogadta a román kormány ajánlatát. A magyar király és a kis csoportja másnap reggel autóba szállt. A konvojt a kapitány vezette, számos brit katona tartott velük a hajóról. A konvojhoz csapódott egy francia tiszt, aki annak a dunai szakasznak volt a parancsnoka, valamint egy román tiszt. Más idegen nemzetiségű katona nem tartott velük. A Duna partján autóztak, egészen Orsováig, meglehetősen festőinek számító tájon. A csendőrség teljesen akadálytalan haladást biztosított nekik, így emberekkel nem találkoztak.

Aznap a budapesti Nemzetgyűlésben még tartott a vita a dinasztiáról és IV. Károly személyéről, vagyis Károly még jogilag a magyar király volt. Ő ezt nem tudta, de talán Orsova lakosai sem, akik a királyi párt hatalmas ünnepléssel fogadták. Zita még ajándékot is kapott tőlük. Nagyon jót tett a lelkének az, hogy annyiszor megtapasztalta az útjuk során a magyarok szeretetét, ráadásul az utolsó magyar városban is ez az élmény fogadta.

Orsovától egy MÁV-tól elkobzott, románnak minősített szerelvényen utaztak tovább. Amikor a régi határon áthaladt a vonat, akkor IV. Károly levette az egyenruháját, amit még az első visszatérés idején Szombathelyen készítettek neki. Onnan kezdve már csak polgári ruhát viselt.

A vonat végállomása Galac (románul Galati) volt, ahol egy Principessa Maria nevű yacht vitte tovább az utazókat (november 6-án reggel 9-kor szálltak át). Ott Boroviczény felesége és Esterházy elköszönt a királyi pártól, helyettük Hunyady József és a felesége szegődött melléjük (Hunyady a király gyermekkori barátja volt, fontos posztokon segítette az uralkodó munkáját). Ez a hajó a tengerre ment ki, egészen Sulina kikötőjéig, ahol a kapitány átadta az utolsó magyar királyt a Cardiff nevű hadihajó kapitányának. Ez november 6-án, este 20 óra körül történt meg.

Amikor a házaspár a Cardiff fedélzetére lépett, akkor a Nemzetgyűlés már megszavazta a trónfosztást. Talán már Horthy is aláírta és éppen azokban a percekben adhatták ki, így vált jogerőssé. A szavazás után egy kisgazdapárti képviselőkből álló csoport elment megkoszorúzni Kossuth Lajos sírját. A koszorúra ezt írták fel:

Győztél!

Ez a gesztus (bárki, bármit is gondol róla) nagyon elgondolkodtató, hiszen nem a Kossuth Lajos nevéhez kötődő trónfosztás 1921-es változatát szavazta meg a Nemzetgyűlés. Az 1921-es trónfosztás (az 1849-eshez képest) nagyon udvarias és bátortalan volt. Valahol persze érthető, hogy a kisgazdák milyen okok miatt gondolták azokat az órákat Kossuth győzelmének, de tényszerű mérlegelés eredményeként, sokkal inkább Horthy győzelmének lehetne tekinteni (Zita a II. világháború után sem fogadta őt, a bocsánatkérését sem volt hajlandó még meghallgatni vagy elolvasni sem).

A november 6-án kezdődő hajóút közel két hetesre sikeredett. A hajó kapitánya Lionel Maitland-Kirwan (1879-1951) volt, aki díszvendégként tekintett a házaspárra. Az uralkodói párnak minőségi lakosztályt biztosított, ami elmaradt ugyan egy palotai ellátástól, de haditengerészeti viszonyok között luxusnak számított. 

1921okt_42.jpg

Az utolsó magyar király és felesége a Cardiff fedélzetén volt, amikor megfosztották a trónjától; velük utazott Hunyady József (1873-1942) és a felesége, Bellegarde Gabriella (1890-1945)
(a kép forrása: emperorcharles.org)

Zitát és Károlyt egyébként megkedvelte a személyzet. Ennek a jele, hogy amikor a hajó befutott Madeira fővárosához, akkor a hajó tiszti személyzete pezsgővel köszönt el a házaspártól. Sőt, megígérték nekik (kérés nélkül), hogy visszajönnek majd értük és elviszik őket haza.

Amikor a hajó november 8-án a Boszporuszon úszott át, akkor egy levél érkezett a hajó díszvendégeihez. A levél feladója az a Strutt ezredes (1874-1948) volt, akit még az első visszatérés idején komoly szerepet játszott (segített Károlynak a "szökésben"). Tájékoztatta a szülőket arról, hogy a gyermekeik jól vannak, de Pranginsból átszállították őket a Warteg nevet viselő kastélyba (Zita édesanyjához), mely akkoriban a pármai hercegek tulajdonában állt. Ez a kastély a svájci Rorschacherberg nevű városban található, szinte közvetlenül az osztrák határ mellett (a svájci száműzetésük első szálláshelye volt). Ebben elsősorban az érdekes, hogy Strutt ezredes személye ismét előkerült. Azt pontosan nem tudtam kideríteni milyen módokon segítette a második visszatérést, de ez az apró nyom jelzi azt, hogy a második visszatérésben is benne volt.

Madeirán

Madeira lakosai nagyon örültek a házaspárnak. A korabeli képeken és videókon jól látható az, hogy örömmel ünnepelték őket. A tőlük elköszönők és az őket fogadók is tisztelegtek nekik (Zitának és Károlynak is kijárt), tehát hamis az a kép, miszerint egyszerű hétköznapi emberként, illetve fogolyként kezelték őket.

Az ünneplés és a tisztelet nem csupán az egykori címeiknek járt, Zita ugyanis a portugál király unokája volt. Anyai nagyapja volt I. Mihály (1802-1866), aki 1824 és 1834 között Portugália királyaként népszerű történelmi személynek számított. Sőt, a dédapja az a VI. János (1767-1826), aki 1816 és 1822 között Brazília császára, majd 1822 és 1826 Portugália királya lett úgy, hogy élete utolsó két évében ismét visszaszerezte a császári címet (ami címzetes volt, mivel a valódi hatalmat a fia gyakorolta, társuralkodóként). A portugál kormány ki is adott egy nyilatkozatot, mely szerint a házaspárt nem fogolyként, hanem vendég státuszban lévőnek tekintették.

Az első lakhelyük egy szálloda volt, amelynek a kifizetése egyre nagyobb problémát jelentett. A szálloda ma a Reid's Palace nevet viseli, a jelenben is elegánsnak számít (akkoriban Villa Victoria volt az épület neve). Hunyadynak és a feleségének december közepén vissza kellett mennie Magyarországra, így a házaspár egy időre magára maradt.

1921okt_40.JPG

Zita és Károly Madeira fővárosának (Funchal) egyik utcáján
(a kép forrása: russianvienna,com)

Zitának és Károlynak a magány komoly probléma volt. Zita terve az volt, hogy a gyermekeiket karácsonyra magukhoz szállíttatja. Ezt nem tudni miért, de ellenezték a nagyhatalmak (igazat megvallva Bethlen miniszterelnöknek is benne volt a keze, mert félt attól, hogy majd királlyá kiáltja ki Ottót az édesanyja). A házaspár hangulatát a helyi katolikus főemberek próbálták kicsit örömtelibbé tenni. Karácsony körül még egy vadászatot is megszerveztek, amit Károly nagy örömmel fogadott. Mármint nem magát a vadászatot, hanem azt, hogy bejárhatta a környéket.

1921okt_46.jpg

IV. Károly szobra Madeirán
(a kép forrása: korkep.sk)

Az év utolsó napján a királyi pár mellé önként jelentkezett szárnysegédi szolgálatra egy portugál nemes, egy bizonyos Joao d'Almeida. Az úriember úgy érezte, hogy Habsburg Károly, mint a valódi császári dinasztia vezetője, nem maradhat magára. Ha valakinek ismerősen cseng a név Habsburg Károly mellett (a jelenben is), az nem véletlen. Ő egyébként a császári osztrák haderő tisztje volt, aki 1918-ig Bécsben élt. Magával hozta a császár egyik inasát, valamint két korábbi szakácsát is, nem beszélve néhány személyes tárgyról, mely a királynak nagyon sokat jelentett.

Az ő feljegyzéseikből lehet tudni, hogy megdöbbentek mennyire sokat változott Károly az eltelt néhány hónap alatt. A daliás katona helyett egy öregedő, lefogyott, őszülő embert láttak maguk előtt. Károly ugyanakkor aznap nagyon örült, amit az évzáró mise, valamint az újévet köszöntő tűzijáték koronázott meg. A hagyomány szerint az utolsó rakétát az angol király tiszteletére lőtték ki. Akkor viszont ezt IV. Károly kapta, 20 másikkal megtoldva (a 21 lövés az uralkodónak kijáró köszöntés).

A család egyesítése

Amikor az egyik gyermeket (Róbertet) műteni kellett, akkor csak egy nagyon megalázó és bonyolult ügymenetet megszenvedve engedték el a királynét a gyermekeihez. Az utazás január 4-én kezdődött, de Károlynak a szigeten kellett maradnia. A spanyol szakaszon Almeida felesége kísérte Zitát, Franciaországban pedig a testvére, Xavér herceg. Január 12-én lépett be Svájc területére. Ott ismertették vele, hogy maximum 14 napig maradhat az országban.

Érdekes, hogy amig Zita Svájcban volt, elterjedt a híre a harmadik helyreállítási kísérletnek. Ez alaptalan volt, noha a budapesti brit követ is terjesztette. Zita ilyesmit nem kívánt megszervezni, csupán a gyerekeit kívánta magukhoz venni. Hét gyerekről volt szó, akik közül a legidősebb 9 éves, a legfiatalabb 10 hónapos volt. Sokan nem értik (és józan ésszel nem is fogható fel), hogy milyen indokkal lehet igazolni ekkora gyerekek elszakítását a szüleiktől.

A pánik mindenesetre hatalmas volt. Zita és gyermekei a Paracelsus nevű apácakórházban kaptak szállást, ahol a műtétre is sor került. Amikor egy apáca kiment az épületből, akkor egy rendőr ellenőrizte a fátyol felhúzásával, hogy nem éppen a királyné igyekszik-e álruhában egy titkos találkozóra. Svájc is tartott attól, hogy valami készülődik.

A műtétre még január 12-én került sor, Zitának pedig 21-én kellett távoznia. Zita mindvégig tartotta magát a svájci kérésekhez, nem csinált semmilyen meglepő dolgot. Megszervezte ugyanakkor azt is, hogy a lábadozó Róbert kivételével, mindegyik gyermeket elvigyék vonaton Spanyolországba (nem utazhattak ugyanis Zitával), ahol Zita megvárta őket.

A királyné vonata január 25-én 12,26-kor érkezett Madridba. Az egész út alatt Lusace grófné álnéven utazott, hogy ne kövesse a sajtó az útját. Az utazás rejtett mivolta azonban a spanyol fővárosban megtört. A vonatot személyesen a spanyol király fogadta, más, rangos politikai és közéleti emberekkel együtt, a sajtó sem került kizárásra. Sőt, az ABC nevű lap a címoldalon hozta le a Zita megérkezéséről készült fényképet. Szóba sem jöhetett, hogy a királynét ne uralkodónak kijáró tisztelettel fogadják!

1921okt_39.JPG

XIII. Alfonz spanyol király kíséri Zita királynét a spanyol fővárosba érkezésekor
(a kép forrása: a Magyar Nemzeti Levéltár virtuális kiállítása

Zita pár napig a király személyes vendége volt, a terhességéhez képest elég gazdag programot szerveztek neki. Miután a gyerekek is megérkeztek, 28-án indultak útnak. Akkor egy szintén egy magas tisztségeket betöltő emberekből álló küldöttség búcsúztatta őket, élükön a spanyol királlyal. Közösen mentek Lisszabonba, ahonnan egy hajó vitte őket Madeirára (február 2-án érkezett vissza a királyné a gyermekeivel, Róbert pedig március 2-án).

Ameddig Zita távol volt, Károly felújította a későbbi lakhelyüket. Ugyanis az anyagi gondjaikat látva, egy tehetős portugál ember,  Luiz da Rocha Machado (1890-1973), felkínálta nekik a Quintia de Monte nevű villát. Nem kért érte semmit, egyszerűen csak azért tette, mert monarchista volt. Machado a francia monarchista mozgalomban is fontos embernek számított, Zita apai nagymamája francia királyi hercegnő volt, Zita üknagyapja pedig X. Károly volt, a francia király. Február 18-án költöztek át az épületbe.

A villa egy nyári rezidencia volt, így a fűtése nem nagyon volt megoldott. Nem számított prémium kategóriás épületnek, de annyira igénytelen sem volt (ma is a város nevezetessége, többek között a kertje miatt). Korábban számos királyi vendége volt, többek között Ferenc József felesége is hosszabb időt töltött ott (neki is van szobra a szigeten). Az vitathatatlan, hogy a XX. században a téli igényeknek már nem felelt meg, szűkös is volt, de legalább lett hol lakniuk.

[Kevésbé ismert részlet, hogy a király november 25-én nézte meg először az épületet és egyből megkedvelte. Machado figyelmeztette őt, hogy nincs jó fűtés, ezért ne költözzenek be télen. Machado sógora volt az általuk lakott szálloda tulajdonosa, így nagyon jelentős árengedményt kaptak a szállodai díjból. E miatt nem költöztek be télire, csak akkor, amikor már az idő enyhült. Ha valaki IV. Károly haláláról gondolkodik, akkor ezt is figyelembe kell vennie.]

1921okt_43.jpg

Az utolsó magyar király utolsó lakhelye 2016-ban égett le, akkor egy ittasan drogozó 24 éves férfi felgyújtotta a város körüli erdőt, több halálesetet és komoly anyagi károkat okozva; a villát és a körülötte lévő kertet 2018-ban nyitották meg újra
(a kép forrása: emperorcharles.org)

A király az eredeti elképzelések szerint tartásdíjat kapott volna, amolyan nyugdíjat. Ez mai értéken számolva 26-28 millió forint lett volna évente. Ennek a megfizetése Olaszország, Csehszlovákia, Lengyelország és a délszláv állam kötelessége volt, de ezt megtagadták. Ausztria és Magyarország mentesült ezen kötelezettség alól, mivel nekik nem származott hasznuk a trónfosztásból (ez a nagyhatalmak döntése volt). Mivel a tartásdíj kifizetése elakadt, a házaspárnak nem volt hivatalos jövedelme.

Igaz, hogy IV. Károly ekkoriban rendelkezett sok családi ékszer eladásáról, de az ezekből származó pénz nem jutott el hozzá. Egy részét "lenyelte" az ügyleteket intéző személy (Bruno Steiner). A realizálódott összegeket a király a leghűségesebb, de nyomorban élő embereihez juttatta el, akik főként Ausztriában laktak. Ebben az is szerepet játszott, hogy az osztrák és magyar területről elindult anyagi támogatásokat a nagyhatalmak visszatartották. Azt többször is felajánlották Károlynak, hogy amint aláírja a lemondását, a pénzösszegek nem fognak elakadni, de ő határozottan visszautasította, hogy eladja a trónját. Ezért rendelkezett úgy, hogy az ékszerek eladásából származó pénz kerüljön a hozzá hűségesekhez. 

1921okt_44.jpg

A tűzvész után alig maradt ép rész az épületen
(a kép forrása: funchalnoticias.net, ahol még sok egyéb kép elérhető az épület állapotáról)

A háttérben nagyon komoly aggodalom élt Károllyal kapcsolatban. Hiába volt egy afrikai szigetre száműzve, történt már olyan, hogy egy száműzött császár vissza tudott térni a trónjára. Akkoriban Napóleon volt a sokat idézett példa, de nem szabad elfelejteni, hogy rövidke száműzetése alatt Károly kétszer is visszament Magyarországra. Sőt, még egy ütőképes hadsereget is képes volt megszervezni maga mellé!

Károly még 1922-ben is nagyon fiatalnak számított, augusztusban lett volna 35 éves, a felesége pedig 30. Utólag könnyen minősíti őket valaki veszélytelennek, de 1922 elején nagyon nem ez volt a látszat. Ha valaki a megbukott nagyhatalmú politikusok bukás utáni életútját hasonlítja össze, akkor IV. Károlyt nem fogja kudarcot vallottként elkönyvelni. A megszokotthoz képest nagyon is komoly kockázatot jelentett, komoly nemzetközi háttérrel, nem beszélve a pármai hercegek támogatásáról. Mindemellett mind Zita, mind Károly nagyon megnyerő tudott lenni, ami nem előnytelen, ha valakinek szívességekre lenne szüksége. Nem ok nélkül voltak sok különböző állam ilyen-olyan titkosszolgálatánál a fókuszban.

Érdemes felidézni, hogy ameddig Zita a család egyesítése miatt Európába ment, Károlytól interjút kért egy Lethbridge nevű újságíró. A király válaszaiból kiderült, hogy nagyon is képben volt a nemzetközi eseményekkel, foglalkozott a volt birodalma utódállamaival. Ez egyébként olyannyira így volt, hogy kidolgozta az új dunai államszövetség alkotmányát is. Abban négy államot (Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia és a délszláv államszövetséget) vonta volna össze egy alkotmányos monarchiába, valamint két önálló "városállamot" is a birodalma részének szemelt ki, Bécset és Triesztet. A hat alkotó ország mindegyike önálló lett volna, saját államszervezettel és hadsereggel, csak éppen Károly lett volna mindegyikben az uralkodó. Ezt a tervet aligha fogadta volna el a magyar legitimisták többsége...

Az egyesített uralkodói család komoly szegénységben élt. Igaz, maga a háztartás 25 főből állt. A házaspár, a hét gyermek, egy nevelőnő, egy udvarhölgy, két tanítói feladatot ellátó személy, egy apáca, három cseléd és Mária Terézia főhercegnő (1855-1944; Károly nagynénje, a Monarchia egykori első hölgye), a portugál szárnysegéd és felesége, a király inasa és a két szakácsa, valamint egy házi plébános és még két további személy (őket nem tudtam meg kik voltak és mit csináltak ott, valószínűleg két szolgálónak a házastársai voltak, akik szintén magukra vállaltak valamilyen feladatot). Amivel csak tudtak, spóroltak. Még Zita közeledő szülésére sem terveztek orvost vagy bábát hívni.

1921okt_45.jpg

Az épület nagyjából így nézett ki akkor, amikor IV. Károly és családja lakott benne
(a kép forrása: habsburger.net)

A komoly nélkülözés és kilátástalanság ellenére, a király meglepő változáson ment keresztül. Napról-napra elkezdett kiegyensúlyozottabb lenni, lenyugodott és optimistává vált. Nem tudni mi készülődött a háttérben, mert mint a blogot látogató emberek nagy többsége tudja, IV. Károly élete drámaian hamar véget ért.

Száz éve is tombolt egy világjárvány, melynek az utolsó király elvileg az áldozata lett. Nem mellesleg már 1918 decemberében is elkapta a vírust, melyből fel is gyógyult (holott előtte nem sokkal lábon hordott ki egy infarktust). A halálát nem tudni mi okozta. Talán egy mutáns vírus volt, vagy valami más? Vagy esetleg valaki? Az orvosi papíroknak viszonylag hamar nyoma veszett.

A hitelesnek tekintett történet szerint Károly egyszerűen csak nem öltözött fel rendesen, ezért tüdőgyulladás alakult ki nála. A betegséget spórolásból nem kezeltették orvosokkal, ezért a szakszerű segítség már csak késve érkezett. A betegségéről és a haláláról majd áprilisban (remélem) még eshet majd szó.

A sorozat befejező részében a második visszatérésnek pár érdekes vagy inkább kérdőjeles szála kerül majd terítékre.

Források

Andrássy Gyuláné grófné és Boroviczény Aladárné: A királyné kíséretében. Pfeifer Ferdinánd (Zeidler Testvérek) Nemzeti Könyvkereskedés Bizománya, Budapest, év nélkül.

Csonka Emil: Zita története. Szent Gellért Egyházi Kiadó, hely nélkül, 1990.

Emperorcharles.org

Erdészeti és Természetvédelmi Intézet (Madeira)

Funchalnoticias.net a 2016-os pusztításról

Gordon Brook-Shepherd: Habsburg Ottó életrajz. Z-Press, Miskolc. 2003.

Habsburger.net

Index.hu írása a madeirai tűzről és a gyújtogatóról

Jean Sévillia: Az utolsó császár és király, Habsburg Károly sikertelen államcsínye. Gabo Kiadó.

JM Madeira

Korkep.sk

Magyar Nemzeti Levéltár virtuális kiállítása

Mundo Portugues a császárvilláról

Nagy József: IV. Károly. Göncöl Kiadó, Budapest, 1995.

Nemzeti Újság 1921. november 20-i száma

Russianvienna.com