Spanyolország, ahol megmentik a monarchiát
Amióta az első bejegyzés megjelent a helyreállításra esélyes monarchiákról, sorozatosan kapom az üzeneteket, hogy vajon mikor lesz bejegyzés arról az országról, ahol valóban a legnagyobb esély van a monarchia helyreállítására? Ez ma történik meg. A mai téma: a spanyol monarchia.
Spanyolország valamikor világbirodalom volt. Olyannyira, hogy az első olyan birodalom volt a történelemben, mely valóban jelen volt az összes lakott kontinensen, valamint a nyelve is elterjedt a világban. Annak ellenére, hogy nagyon más népről és nagyon más országról van szó, számos hasonlóság van a spanyolok és a magyarok között, valamint meglepően sok közös pont található a két ország történelmében.
Spanyolországnak is volt olyan időszaka, amikor a Habsburgok adták a királyaikat, de ma már a Bourbon-ház birtokolja a spanyol királyi címet. A Bourbonokról már a blogon többször volt szó (még lesz is), a szicíliai és a francia királyi cím körüli vitában jelentek meg trónkövetelőként.
A spanyolországi Bourbonok uralmát először Napóleon szakította meg. Utána a spanyol nép kikényszerített egy alkotmányos királyságot, amit francia katonai erővel visszaállítottak "rendes" királysággá. A nép 1868-ban elűzte a Bourbonokat, de a meghívott király (az olasz király egyik fia) elég hamar sokkot kapott a spanyoloktól. Akkor lett először Spanyolország köztársaság.
A köztársaság azért nem volt hosszú életű, mert a királyságot pártoló erők többséget szereztek és egyszerűen visszaszavazták a Bourbonokat. Abban, hogy ki legyen a király, nem volt egyetértés, de végül XII. Alfonz (1857-1885) szerezte meg a trónt, aki 1874 és 1885 között ült a trónon.
Így néz ki a spanyol királyi trón, ahol jelképesen a királyi pár lába előtt hever a Föld minden része
(a kép forrása: royalisticism blog)
A bejegyzésben nem nagyon érintem, de fontos említeni, hogy a spanyol király személyében azóta sincs egyetértés. Jelentős azok száma, akik szerint az "igazi" spanyol királyi család nem az, akiket ma annak tekintenek. Az ő történetükről majd egy későbbi bejegyzésben lesz bővebben szó.
XIII. Alfonz bukása
XIII. Alfonz (1886-1941) fontos szereplő a spanyol monarchia XXI. századi előtörténetében. Az édesapja a születését már nem élte meg, ezért születésekor az édesanyja volt a régens. Édesanyja (Habsburg–Tescheni Mária Krisztina) egy Habsburg volt, II. Lipót magyar király dédunokája, József nádor unokája, valamint annak a Károly István főhercegnek a testvére, aki a Habsburgok lengyel ágát alapította meg.
Ahogy megszületett, egyből XIII. Alfonz király néven emlegették, majd 1902-ben nagykorúvá nyilvánították és tényleges király vált belőle. Királyként semleges volt a nagypolitikában, a közvetítői szerepet próbálta betölteni a nemzetközi konfliktusokban.
A mostani vírusos helyzetben érdekes pár szót áldozni a spanyolnáthának is. XIII. Alfonz 1910-es éveiben (a többi európai országhoz képest) a spanyol sajtó nagyobb szabadságnak örvendett, "tisztességes" cenzúrának nyoma sem volt. A lapok szabadon beszámolhattak a vírus spanyolországi pusztításáról. Még arról is bővebben írtak, hogy a spanyol király elkapta a vírust, majd hónapokig küzdött a betegséggel. Ezért úgy nézett ki, hogy a spanyolokat sújtja leginkább a járvány, ezért lett a betegség neve spanyolnátha.
A korszakban egy bátor döntésnek számított, hogy amikor IV. Károly, a száműzött magyar király elhunyt, akkor a néhai király családját befogadta. E mögött a döntés mögött ott volt az is, hogy Zita királyné is Bourbon volt, egész pontosan harmad-unokatestvérei voltak egymásnak (XIII. Alfonz és IV, Károly között is volt rokoni kapcsolat). Az a hat év, amit a spanyol királyi udvar biztosított Zita királyné számára, segítette uralkodóvá nevelni a korábban (még Ferenc József időszakában) trónörökösnek kinevezett Habsburg Ottót.
Zita, az özvegy magyar királyné és gyermekei a spanyol tengerparton, 1923-ban; voltak más rokonaik is, de csak XIII. Alfonz fogadta be őket
(a kép forrása: a Habsburg Ottóra emlékező honlap)
A háború után Spanyolországban is válság volt, melyet számos társadalmi probléma mélyített el. Látnunk kell azt is, hogy a Spanyolországgal szomszédos Portugáliában megbukott a királyság, majd pár év múlva eltűnt az orosz cár, végül sorra buktak a német királyok, majd a német császár is és az osztrák is. Alfonz király azt is figyelemmel követhette, hogy IV. Károly két visszatérési kísérlete miként bukott el, ráadásul egy nagyon erősen monarchista és császárhű magyar politikai elitnek köszönhetően! Mindezt látva mit tettünk volna a spanyol király helyében? Az olasz király a saját bukását egy diktatúrával próbálta megakadályozni, így nem meglepő, hogy XIII. Alfonz is ezt az utat választotta.
XIII. Alfonz diktátora Miguel Primo de Rivera volt, aki 1923 és 1930 között próbálta valahogy lavírozni Spanyolországot az általa helyesnek tartott úton (a témánk szempontjából mellékszál, hogy ehhez a fia készített egy használható politikai ideológiát). Ez a diktatúra képes volt megtartani a hatalmat, de az elégedetlenséget nem tudta kezelni. Olyasféle társadalmi változást nem tudott elérni, mely lecsillapította volna a kedélyeket, hiszen az alapvető problémák oka érintetlen maradt. E miatt 1930-ban a király leváltotta a diktátort és Berenguert nevezte ki. Az ő feladata lett volna az ország demokratikus rendszerének a helyreállítása.
Az alkotmányosság helyreállítása önmagában nem volt rossz ötlet, de egy óriási hiba csúszott a király tervébe! A király ugyanis az alkotmánynak köszönhette a hatalmát, ezért feladata lett volna az alkotmányos rend védelme. Ebből a "rend"-ből azonban csak egy összetevőt védett meg, a saját hatalmát. Az állampolgárok jogait alárendelte a saját tisztsége megőrzésének, amit egy párt sem tudott elfogadni.
A soron következő választás az 1931-es önkormányzati választás volt. A király távozását nyíltan hangoztató pártok többséget szereztek, a király pedig értette mit jelent ez. Nyilatkozatot adott ki, miszerint hiába van a kezében az állami erőszak monopóliuma és akár jogosan élhetne is vele, de a népe már nem szereti, így nem kíván a hatalma megtartása érdekében további lépéseket tenni. A lemondását nem tartalmazta a nyilatkozat, de azonnal külföldre távozott. Másnap az országban kikiáltották a köztársaságot.
Ezen a ponton látni kell azt is, hogy a király eltávolítása és a köztársaság kikiáltása nem ugyanaz a cselekvés. A király eltávolítására sokféle megoldás lett volna, ráadásul a monarchisták is támogatták volna a király valamilyen módon történő leváltását. A köztársaság kikiáltása azonban ezen túlment. Az egyébként is feszült spanyol belpolitikában ez még jobban kiélezte az ellentéteket, de talán e nélkül is kitört volna a polgárháború.
Említettem, hogy a menekülő király sorsa kapcsolatban van a XXI. századi spanyol monarchiával. Egy nagyon fontos kérdésre kell figyelnünk: a király és a családja elvesztette a "munkahelyét". XIII. Alfonz tudta milyen ez, nem hiába fogadta be a volt magyar király családját. Ez a segítő szándék megmaradt benne és létrehozott egy pénzalapot, mely a királyi család bajba jutott tagjainak nyújtott anyagi segítséget.
A száműzött király először az olasz diktátor katonai támogatását kérte a spanyol monarchia helyreállítása érdekében. Utána 1937-ig azt remélte, hogy a spanyol polgárháborúban a monarchistákat vezető katona, a barátjának tekintett Franco, nem csupán győz, hanem biztosítja számára a visszatérés lehetőségét is. A király akkor, 1937-ben értette meg, hogy a monarchistáknál is elvesztette a hitelességét. Franco ugyanis azt nyilatkozta, hogy XIII. Alfonz nem térhet vissza a spanyol trónra, tekintettel a politikai hibáira. A száműzött király elárulva érezte magát és visszavonult a politikától.
A legidősebb fia egy kubai nőt vett feleségül, ezért lemondott a trónöröklési jogáról. A második fia, Jakab herceg (1908-1975) hallássérült volt, ezért Alfonz király nem tartotta alkalmas utódjának. Őt ezért még 1933-ban lemondatta a spanyol trónnal kapcsolatos jogairól. Később Jakab herceg és leszármazottai más véleményre kerültek, nagyon sok mindent megtettek, hogy az 1933-as lemondást érvénytelenítsék.
[Jakab herceg fia még Franco unokáját is feleségül vette, többször úgy tűnt, hogy jó esélye van a spanyol királyi címet visszaszereznie. Amikor ez teljesen reménytelen lett, akkor a francia trón megszerzése lett a célja, jelenleg ezen a téren van némi sikere az utódjának. Amellett, hogy a család ezen része a francia trónért küzd, Spanyolországban Franco politikai örökségét védelmezik. Ez utóbbi miatt újra képbe kerültek, mint lehetséges spanyol királyok. A család ezen részéről szól a francia bejegyzés közel 1/3 része.]
Az emigrációban élő király végül a harmadik fiát, János herceget (1913-1993) nevezte ki politikai örökösének. Bizonyos logika mentén a királynak joga volt így döntenie, de hamarosan láthatjuk, hogy nem ez döntötte el a spanyol királyi cím további sorsát.
Bourbon János (1913-1993), avagy III. János király
Hivatalosan XIII. Alfonz csak 1941-ben mondott le trónról, utódjának János herceget jelölve meg. A herceg ilyen módon (nem hivatalosan) III. János király lett. A sírfelirata és rengeteg spanyol állami dokumentum is ilyen módon nevezi meg őt. A hivatalos beiktatására viszont soha nem került sor.
János herceg eleinte jó viszonyban állt Franco tábornokkal, de Franco nem akarta visszahívni őt a trónra, mivel nem tartotta alkalmasnak a spanyol királyi szerepre. Franco egy konzervatívabb embert szeretett volna királynak, János herceg pedig ettől az elképzeléstől nagyon távol állt.
Amikor János herceg ezt megértette, akkor a hitleri Németország tisztviselőit próbálta együttműködésre bírni. Hivatalosan azzal utasították el, hogy ők jó viszonyban állnak a spanyol nemzeti kormánnyal, ezért nem tudják őt aktívan támogatni. Ez az elutasítás nem volt teljesen igaz, mert Franco akkor már rossz viszonyban volt a hitleri állammal. A német politika valószínűleg úgy gondolkodott, hogy nincs szükség egy újabb spanyolországi válságra, éppen elég gondjuk volt Európában nélkülük is. A nagyhatalmi logika sokszor azt nézi, hogy melyik hatalmi tényező tud rendet tartani. Az pedig tény, hogy Franco akkor már bizonyított, így ha nem is volt éppen baráti ország, legalább kiszámítható és nyugodt volt.
János herceg értetlenül állt a helyzet előtt, ezért 1942-ben még óvatosan, majd 1945-ben már korlátok nélkül szembefordult Francoval és követelte magának a trónt. Felszólította a vélt támogatóit a tiltakozásra, de csúfos kudarc lett belőle, mert kiderült, hogy egyáltalán nincs mögötte tömeg. Ezen a ponton történt azonban valami, aminek megint lesz következménye a jelenünkben: Franco válaszlépésre kényszerült. Alkottatott egy olyan jogszabályt, ami személyesen őt hatalmazta fel a spanyol király kijelölésére. Ezt a jogszabályt népszavazás erősítette meg. Többé nem vonhatta kétségbe senki azt, hogy Franco nem élvezte a spanyol társadalom támogatását, miközben a királyról ugyanez nem volt elmondható.
Persze a népszavazásról el kell mondani azt is, hogy hiába vett részt rajta a választók 88,6 százaléka, valamint hiába mondott 93 százalék igent, a feltételek nem voltak tiszták. Komoly ellenvélemény a népszavazás előtti kampányidőszakban nem volt kifejezhető, sőt, azokat igyekeztek elnémítani.
Ha akarta volna, akkor Franco önmagát is megkoronázhatta volna. Lényegében spanyol uralkodóként vezethette Spanyolországot. Nagyon objektíven vizsgálva, de facto király volt, a jogi aktus megvalósítása folyamatosan a kezében volt, csak éppen nem élt vele.
A diktátor és a kijelölt király közötti ellenséges helyzetet egy csúcstalálkozó oldotta fel. Franco és János herceg 1948-ban találkoztak, meg is egyeztek egy óvatos békekötésben. Franco átvette a herceg fia neveltetésének a felügyeletét, ami nagyjából egy ígéret volt arra, hogy valamikor spanyol király lehet belőle. Cserébe a herceg nem támadta tovább Franco politikáját.
A helyzet eléggé fura volt, bár a magyarországi mércével mérve nem biztos, hogy a "furcsaság" mértéke érzékelhető. Spanyolország hivatalosan királyság volt, mely számos elűzött királyi családnak adott menedéket vagy akár jelentősebb támogatást is (akik a blogon már szóba kerültek: az orosz cári család, a szicíliai Bourbonok, az albán király, a szerb király és a bolgár cár). A monarchista törekvések egyféle nemzetközi központja lett Spanyolország (sokak szerint ma is az). Minden királyi családot készek voltak bárhogyan támogatni, csak éppen III. Jánostól, a saját királyuktól zárkóztak el.
Hiába volt megállapodás Franco és a nem hivatalos király között, a kapcsolatukban volt pár súlyos mélypont. E miatt fordulhatott elő az, hogy a csalódott János király a háttérben még a spanyol republikánusokkal is szövetségre lépett Franco megbuktatása céljából! Ekkor azonban már volt egy újabb nagyhatalom, az USA, amelyiknek érdeke volt egy stabil Spanyolország. Franco ezáltal ismét elmozdíthatatlan lett.
A Franco vezette monarchikus államnak volt egy jó pár magyar kapcsolódása is. A spanyol álláspont értelmében a magyar állam megtestesítője a Magyar Királyság volt. E miatt nagyon sokáig működött Spanyolországban a Magyar Királyság nagykövetsége és egy-két intézménye is. A királyi magyar diplomácia viszonylag sikeres volt, mert közel két tucat állam elismerte őket.
A Spanyolországon belül létező Magyar Királyság annyira cselekvőképes volt, hogy amikor 1956-ban Magyarország katonai segítséget kért, akkor Spanyolország összeszedett egy komolyabb önkéntes haderőt (egy legendás spanyol parancsnokkal) és készen álltak a soproni átszállításra. Ráadásul ebben az egész haderőnek az összegyűjtésében fontos szerep jutott Habsburg Ottónak is, akit magyar királyként kezelt a spanyol állam (később erre utalgattak is Budapesten amikor 1956-ot vagy éppen Habsburg Ottót bírálták).
Visszatérve a spanyolok király nélküli királyságára, Franco végül élt a király kinevezésére kapott felhatalmazásával. Minden ellenkező irányú nyomásgyakorlás ellenére, 1969-ben kijelölte az utódját. A kijelölt utódja János herceg fia lett.
Ez a kijelölés mégsem volt egy baráti lépés a nem hivatalos király felé. A magát III. Jánosnak nevező herceg ugyanis önmagát szerette volna királyként látni. Franco döntése már 1966-ban sejthető volt, ezért János herceg már akkor megvádolta a fiát a dinasztikus egység megbontásával. János herceg és a fia csak sokkal később, 1977-ben kötött egymással békét.
János herceg, aki egy király fia és egy király apja volt; mellette a fia, János Károly
(a kép forrása: El Mundo portál)
Látni kell, hogy a népszavazással megerősített jogszabály Franco személyét ruházta fel hatalommal a királykérdés eldöntésére, ő élt is vele. Erre való hivatkozással 1975-ben János herceg fiát beiktattak, mint spanyol királyt (Franco halála után). Az új királyt ráadásul két népszavazás is megerősítette, így minden ellenvetés érvényét vesztette. Ezt az új spanyol alkotmány tartalmazza is, mely a trónöröklés forrásának az 1975-ben beiktatott királyt nevezi meg.
[Aki követte az eddigi bejegyzéseket, az észrevehette, hogy Spanyolország már a második "király nélküli királyság" volt a történetek sorában. Mindkét államban, tehát Bajorországban és Spanyolországban is tettek azért, hogy a "király nélküli" állapot megszűnjön.]
I. János Károly (1938)
A legális király megnevezése azonban nem jelentette a monarchia megmentését. Az új királynak is sok munkát kellett elvégeznie ahhoz, hogy a monarchia helyzete stabil lehessen.
Az egyik lépés volt az édesapjával történő békekötés. Túl sok trónkövetelő volt, így egy fontos legitimációs lépés volt az apjával kötött béke. A fiatalnak számító király ezt 1977-ben sikeresen elérte. III. János hivatalosan 1977-ben, kellőképpen ünnepélyes körülmények között mondott le a spanyol trónról, a fia javára. Átruházta rá a királyi jogait, valamint a királyi család vezetésének a jogát. Ezért cserébe megkaphatta a III. János címet, mely a sírfeliratán is szerepel.
Balról az első személy, egy kisfiú: a jelenlegi spanyol király; mellette édesanyja, Zsófia királyné; mellette I. János Károly, akkor már spanyol király; mellette pedig János herceg, aki nem lett valódi III. János király, mellette pedig Maria Mercedes hercegnő (és természetesen hercegné is), János herceg felesége. A kép 1977-ben készült, amikor apa és fia nyilvánosan is kibékültek egymással
(a kép forrása: a spanyol király honlapja)
Az 1975 és 2014 között spanyol királyként uralkodó János Károly apai ágon spanyol Bourbon, anyai ágon szicíliai Bourbon felmenőkkel rendelkezik. Azért, hogy a családi béke megmaradjon, rendezte a rokonai helyzetét, különböző tisztségekbe juttatva mindenkit. Ezek királyinak számító tisztségek voltak, tehát nem a közigazgatásba szórta őket szét, hanem ilyen-olyan királyi intézményeket bízott rájuk. Ez egy mesteri lépés volt, mert az anyagi és társadalmi helyzetük rendezett lett, illetve onnan kezdve nem is érte meg nekik a király személyét támadni, hiszen tőle függtek. E mellett az sem mellékes, hogy a rájuk bízott tisztségekben lelkiismeretesen dolgoztak, így ezek a "királyi ágazatok" megerősödtek, jobban működtek, mintha a király személyesen irányította volna őket.
János Károly királlyá válása előtti életében van néhány dolog, amiről érdemes említést tenni. Még 1956-ban véletlenül lelőtte a testvérét, aki meghalt. Nem találtam információt arról, hogy ez mennyiben volt hatással a későbbi életére és befolyásolta-e az apjával való viszonyát, de azt gondolom, hogy nem maradt következmények nélkül.
Érdekesség, hogy 1961-ben, amikor még nem lehetett biztosan tudni, hogy lesz-e belőle spanyol király, feleségül vette a görög király leányát (akkoriban Görögország még királyság volt). Ezzel a házassággal elnyerte Franco személyes szimpátiáját, ezért sokan gondolják úgy, hogy ez az esküvője volt a belépője a trónra.
A felesége egyszerre a dán, a görög és a spanyol királyi család tagja, így az egyik "legkirályibb" európai személyek egyike. Arról szintén nem találtam hiteles információt, hogy a "görög hatás" milyen módon befolyásolta őt, de talán egyszer majd kiderül. Görögország azért érdekes spanyol szempontból, mert ott a népszavazás állította helyre a királyságot, majd később egy másik el is törölte azt. Lehetségesnek tartom, hogy János Károly, illetve a felesége is rendelkezett egyféle filozófiával arról, hogy miként lehet elfogadtatni a monarchiát egy ország lakóival (van némi hasonlóság a sikeres görög és a sikeres spanyol taktika között).
Valódi koronázásra nem került sor, hanem egy koronázást helyettesítő, úgynevezett felkenési szertartást tartottak. A felkenési rituáléra a jogilag érvényes beiktatás után két nappal került sor.
János Károly már uralkodóként elrendelte, hogy a spanyol állam álljon át demokratikus működésre. Ez a lépés azért volt rendkívül meglepő, mert Franco egy ilyen lépéstől szerette volna óvni Spanyolországot és ezért nem szerette volna III. Jánost királlyá tenni. Azt gondolta, hogy az általa felügyelt neveléssel lesz elkerülhető ez az út.
Amint a királyt beiktatták, elkezdte a fiát királlyá nevelni. Ebben mind a saját tapasztalatai, mind a felesége tapasztalatai szerepet játszottak. Pár év múlva könnyebb lesz eldönteni, hogy jó döntéseket hoztak-e, de nagy eséllyel egy határozott igen erre a válasz (lejjebb lesz szó a vélt hibáiról).
János Károly egyik nagy eredménye volt, hogy alig 2 év alatt el tudta érni a baloldali pártok királypárti fordulatát. 1977-ben még a kommunisták is teljesen szabad működésre kaptak lehetőséget, így nem meglepő, hogy a király mellé álltak. Ez nem jelentette azt, hogy semmilyen politikai konfliktus nem volt a király és a baloldal között, de a jobboldali erőkkel is meg kellett vívnia a harcait.
A király helyzete 1981-ben vált "betonbiztossá". Akkor egy fegyveres rendvédelmi osztag betört a törvényhozásba és élő adásban lövöldöztek. A király hatalma védelmében cselekedtek, de éppen a király határozott közbelépése zárta le a helyzetet. Manapság már megjelentek olyan írások, melyek a "puccsisták" néven emlegetett csoport felbujtójaként éppen János Károlyt nevezik meg. Mindenesetre a király úgy tűnt fel 1981-ben, mint akinek fegyveres puccs szeretne nagyobb hatalmat adni, de azt is letöri, mert hisz az alkotmányos rendszerben. A király népszerűsége az egekbe emelkedett és még a leginkább republikánusok is monarchisták lettek (legalábbis valami hasonlót szoktak idézni az akkori Kommunista Párt vezetőjétől).
Spanyolország 1975 és 1985 között visszatért a szalonképes országok közé. Mindezt nem egyedüliként járta be, mert Görögország és Portugália is azonos időben élték meg a maguk hasonló rendszerváltását. Sem Görögországban, sem Portugáliában nem sikerült a rendszerváltást összekötni a királyság helyreállításával, csak a spanyoloknál járt sikerrel.
A király hatalmát két népszavazás erősítette meg.
Az első népszavazás 1976-ban volt. Arra mondhattak igent vagy nemet a spanyol választók, hogy egyetértenek-e a politikai reformok tervezetével. Ebben a jogszabályban tényként szerepelt, hogy Spanyolországnak van egy királya. Az sem úgy, hogy ez egy külön passzus lett volna, csupán az első cikkely kimondta, hogy a király hirdeti a ki a törvényeket.
Erre a tervezetre a szavazók 94,45 százaléka mondott igent, a választásra jogosultaknak pedig a 77,8 százaléka ment el szavazni. Ez egy erős legitimitást adott a királynak és a demokratikus átmenetnek is.
A második népszavazás 1978-ban történt, amikor az alkotmány elfogadása volt a kérdés. Az elfogadásra javasolt alkotmányban a királyság intézményére is igent vagy nemet lehetett mondani. A népszavazáson 88,54 százalék igennel voksolt. A legkevésbé a baszk Gipuzkoa tartományban támogatták az alkotmányt, ott 64,6% szavazott mellette. A második legkisebb támogatás Álava tartományban történt, mely szintén baszk terület, ott 72,4% volt az igenek aránya. Erre nyugodtan lehet azt mondani, hogy ez egy fölényes győzelem.
Az új alkotmányban János Károly király már nem úgy jelent meg, mint akit a népszavazással felhatalmazott Franco választott ki. A király azért kapta a hatalmát, mert (ahogy az alkotmány definiálja) a spanyol történelemben a Bourbonok váltak jogosulttá a trón betöltésére.
A spanyol király ezek után egy nemzetközileg is népszerűnek számító államfővé vált. Elég megnézni, hogy a vele azonos időben uralkodó királyok mennyit utaztak a birodalmukon kívül és látható a különbség. Korábban láttam ilyen összehasonlítást és őszintén megvallom, hogy a részletekre nem emlékszem, de arra igen, hogy János Károly előkelő helyen állt. Uralkodása 38 éve alatt 241 hivatalos útja volt, míg II. János Pál pápának 27 év alatt csupán 104. Ha az évente átlagosan megvalósult külföldi utak számát nézzük, akkor a volt spanyol király ilyen módon számított "teljesítménye" 6,4, míg a volt pápáé "csak" 3,9 hivatalos külföldi út évente.
[Nem találtam alapos összehasonlítást arra vonatkozóan, hogy melyik államfő a csúcstartó a hivatalos külföldi utak számában, de egy spanyolországi ismerősöm hívta fel a figyelmem arra, hogy állítólag Schmitt Pál államfőként megvalósított hivatalos útjainak a száma vezető helyen áll. Nem találtam ilyen jellegű hiteles összehasonlításnak a nyomát, de a magyarországi adatok szerint a volt államfő "teljesítménye" 33,3 út évente.]
Újabb válság a spanyol monarchiában
Spanyolországot a 2008-as válság nagyon megviselte. Nem csupán egy átmeneti válságról volt szó, hanem nagyon hosszan elnyúló időszakról. A királyi család körül sok botrány alakul ki, de többé-kevésbé ezeket sikerül valamiféle módon lehűteni.
A botrányok akkoriban még a király állítólagos szeretői körül keletkezett hírekből táplálkoztak. Spanyolországban a törvény védi a király személyét, de annyi bizonyítható tény állt rendelkezésre, hogy ez a fajta védelem sem segített a királyon. Így vagy úgy, de szembe kellett nézni a vádakkal, melyet a sikerek reklámozásához szokott udvari kommunikáció nem tudott jól megoldani.
A politikai bomba 2012-ben robbant. A spanyol király hirtelen kórházba került. Miközben szép beszédeket tartott arról a spanyol politika, hogy fájó megszorításokat kell most megélni az embereknek, kiderült, hogy a királyt egy afrikai luxusvadászaton vett részt a balesete idején. A király nyilvánosan bocsánatot kért, de a felháborodás hatalmasra nőtt. Az addig jegelt botrányok is mind felszínre kerültek, a király népszerűsége drasztikus csökkenésnek indult.
János Károly király, talán azon a vadászaton, amiből botrány lett
(a kép forrása: Samuel Guavara blogja)
[A spanyol politikusok népszerűtlenségét jól jellemzi, hogy a király népszerűsége ugyan nagyot csökkent, de még úgy is az egyik legnépszerűbb közéleti szereplő maradt.]
A spanyol királyi udvarban pontosan tudták, hogy ami a sajtóban megjelent, az nem minden. Mivel a királyság támogatottsága valahol 45 és 60 százalék között mozgott a spanyolok körében, már a királyságot kellett valahogy megmenteni. Minden korábbi cáfolat ellenére a király 2014-ben bejelentette a lemondását a fia javára.
I. János Károly és VI. Fülöp, a királyi hatalom átadásának a hivatalos aktusán
(a kép forrása: a spanyol király honlapja)
Ilyen jogi aktust, mármint a király lemondását, a spanyol jog nem ismerte, ezért kellett egy idő, amíg a spanyol jogalkotási rendszeren keresztül tudott menni a lemondást szabályozó törvény. Ennek egy passzusa "természetesen" mentelmi jogot adott a lemondott királynak. János Károly úgy érezhette, hogy megúszta.
VI. Fülöp király (1968)
Születése pillanatában már az édesapja és édesanyja tudhatták azt, hogy hamarosan megszerzik a spanyol trónt. A mai spanyol király ezért a kezdetektől fogva királyi nevelést kapott. Amint János Károly király lett, a fia már megjelent hivatalos eseményeken is, mint kijelölt utód. 1986-ban (18 éves korában) tett esküt a spanyol korona előtt, mely aktus annak a jelképe, hogy ő lett a hivatalos trónörökös.
Az oktatását úgy alakították, hogy más jellegű végzettségek mellett, a katonaság minden haderőnemében jártasságot szerezzen. Apjához és felesége királyi rokonaihoz hasonlóan, vitorlázóként is megjárta az olimpiát, ahol 1992-ben a hatodik helyet sikerült megszereznie.
A trónöröklése azonban a leggondosabb előkészületek ellenére is komoly veszélybe került. Azt már lehetett róla sejteni, hogy nem királyi családból fog majd feleséget választani magának, mert sorban olyan nők jelentek meg mellette leendőbeliként, akik közrendűek voltak. Végül egy tévéből ismert riporternő lett végül a kiszemeltje, Letízia Ortiz (1972), aki semmilyen módon nem volt nemesi származású és ráadásul elvált is volt.
A spanyol királyné korábban a tévében dolgozott és baloldali republikánus volt. Többek között tudósító volt az USA-ból 2001. szeptember 11-én, valamint ő vezette azt a tájékoztató műsort, mely az euró spanyolországi bevezetéséről informálta az embereket.
(a kép forrása: lecturas portál)
János Károly és a felesége ellenezték a kapcsolatot, ami odáig jutott, hogy Fülöp kész volt választani a korona és a későbbi felesége között. Természetesen a későbbi felesége mellett döntött, lemondva a spanyol királyi jogairól. Nem tudni mennyi idő alatt állt helyre a béke, de biztosan volt néhány feszült nap a családon belül. Végül a királyi pár elfogadta a trónörökös döntését.
Az esküvő 2004-ben volt. A spanyol udvar által felkért kutatók nagyon sok mindent megtettek, hogy Letízia felmenőit felkutassák és előbányásszanak valamilyen nemesi származást a felmenői között. Nagyon nehezen találtak végül egy XVI. századi őst, aki a maga idejében a királyt helyettesítő hivatalnok volt. Ettől azonban Letízia nem lett nemesi származású, hanem éppen az nyert bizonyítást, hogy valóban közrendű. Egyetlen pozitívum volt azonban a személyében, ami nagyon jól jött a királyi udvarnak: spanyol volt és Spanyolországban született. Ez ugyanis (hosszú időkre visszatekintve) nem volt elmondható a spanyol királyok feleségeiről.
Sok ország királyi családja örült volna egy olyan képességekkel és külsővel rendelkező királyi családtagnak amilyen Letízia hercegnő volt, de a spanyol média nem kezelte pozitív személyiségként a trónörökös feleségét. Mivel személyesen ismerték és sokan rossz véleménnyel voltak róla (arról, ahogyan a korábbi munkatársait kezelte), ezért negatív szereplőként ábrázolták. El kellett telnie pár évnek ahhoz, hogy ebben változás álljon be.
Amikor 2014-ben átvette VI. Fülöp a hatalmat apjától, ő lett Európa legfiatalabb uralkodója. A beiktatása koronázás nélkül történt. A korona ugyan jelen volt, de el volt helyezve egy díszpárnára. Maga a beiktatás mindenféle vallási elemet nélkülözött, holott a spanyol király egyike azon uralkodóknak, akik jogosultak magukat "katolikus királyként" nevezni (ennek egyik külső jele, hogy feleségeik fehér ruhában látogathatják a pápát, a kötelezően elvárt fekete helyett).
VI. Fülöp a beiktatása lezárásaként beszédet mond
(a kép forrása: a spanyol király honlapja)
Amint király lett, az országban köztársasági tüntetések kezdődtek, de még a monarchisták is követelték, hogy legyen népszavazás az államformáról. A köztársaságpártiak úgy gondolták, hogy valahol 45 és 50 százalék között van a támogatottságuk, de a királyi család botrányai miatt, komoly esélyt láttak a királyság felszámolására. A monarchisták jelentős része pedig azért szeretett volna népszavazást, mert az jó időre ismét lezárhatta volna a királyság körüli vitát.
Mivel mind Franco, mind I. János Károly belement valamiféle népszavazásba, ezért nem volt ez a kezdeményezés annyira elvetemült ötlet. A 2014-es felmérések egyébként minimum a választópolgárok 2/3 részét azonosította úgy, mint akik támogatnák a népszavazás kiírását. A felmérések azt is jelezték, hogy a választók 41 százaléka királyságpárti, 36 százalékuk pedig republikánus. A király végül nem tűzte napirendre a népszavazást.
VI. Fülöp és az alkotmány védelme
A népszavazás hirtelen nem is lett olyan lényeges, mivel véletlenül megjelent egy másik népszavazási ügy, ami elvonta a közfigyelmet az államformáról. Ez az ügy a nemzetiségek ügye, pontosabban a katalánoké. A katalánok jellemzően republikánusok, így a királynak nem jelentett túl nagy politikai kockázatot, ha nem áll a függetlenségi népszavazásuk mellé.
A király szerepe elvileg az egységen való munkálkodás, a konszenzuskeresés, a kisebbségek jogainak a védelme a többség diktátuma ellen. A katalánok népszavazási kezdeményezése ügyében viszont az alkotmányos rend elleni támadásról beszélt. Így történt, hogyha ha volt is valamilyen mértékű támogatottsága a spanyol királynak a katalánok között, akkor azt gyökerestül felszámolta.
Talán úgy gondolkodott, hogy ugyan elveszít valamennyi katalánt, de cserébe a függetlenedési törekvésekben veszélyt látó többségből majd sokakat maga mellé tud állítani. Furcsa ezt így kimondani, de ez a számítása feltehetően helyes volt.
Nem meglepő módon, amint elkezdett csendesedni a katalánok ügye, újra botrányoktól volt hangos a sajtó. Nagyon-nagy összegre vonatkozó visszaélésekre derült fény, mely a tágabb királyi családot is besározta. Úgy tűnt, hogy amíg a spanyol emberek megszorításokat éltek meg, a királyi család és a rokonságába tartozó emberek nagyon jelentős vagyongyarapodást tapasztalhattak meg. Ez azért is volt gond, mert a spanyol udvar életben tartott egy olyan "legendát", miszerint a spanyol királyság intézménye az egyik legolcsóbb államfői hivatal.
Az ügy első fájó pontja az volt az udvarnak, hogy a király saját testvére bíróság elé került. A bíróság ugyan felmentette a hercegnőt a vádak alól, csak a férjét találták bűnösnek. Mindenesetre a király meg kellett fossza a testvérét a királyi hercegnői címétől, annyira vállalhatatlan lett a személye. Ezzel azonban nem lett vége!
A botrányok egyre újabb és újabb részleteket tártak fel János Károly titkos üzleteiről. Ezek miatt (2019-ben) a nyugalmazott király annak a bejelentésére kényszerült, hogy teljesen visszavonul a közélettől (addig még nyugalmazott spanyol királyként néha képviselte az országot). A leleplezéseknek azonban nem volt vége! 2020 januárjában a spanyol királynak magyarázkodnia kellett apja hirtelen előkerült offshore számlái miatt, melyeken hatalmas pénz volt, ráadásul a számlák kedvezményezettje éppen maga, VI. Fülöp volt!
A vádak nagyon konkrétak voltak, az eszköznek használt alapítványok neve is ismert lett. A király tagadta, hogy tudott volna arról, hogy az egyik alapítvány számlájának a kedvezményezettje lett volna, de aztán előkerült egy levél, ami ezt megcáfolta. Még a volt király is azt állította, hogy nem tájékoztatta a fiát ezekről a pénzekről, de ez már nem volt hihető állítás.
Az ügy odáig jutott, hogy ebben az évben a jelenlegi spanyol király elvette édesapjától a királyi javadalmazását, valamint lemondott az apjától a jövőben örökölt mindenféle vagyonról. Igaz, hogy édesapja mentelmi jogát sem korábban, sem akkor, sem mostanáig nem függesztette fel, de ezzel állítólag csak azt kívánta jelezni, hogy a királyi intézmény méltóságát megvédi.
Az kérdéses, hogy ez a kísérlet mennyire lesz sikeres, mert nagyon sok újabb és újabb részletek kerültek napvilágra az elmúlt hetekben is (még a királyné titokban küldött üzenetei is előkerültek). A koronavírus miatt ezekről a figyelem elterelődött, de már nem csupán a volt király, a jelenlegi király, a jelenlegi király fiatalabb leánytestvére és férje, valamint a királyné esetében derültek ki kínos részletek, hanem nagyon sok királyi rokonról.
A történet elérte a tágabb család hozzátartozóit is. Ha valakit nevekkel együtt érdekelnek a részletek, akkor itt érdemes elkezdeni kutatgatni. A szicíliai Bourbonok, akikről korábban már volt szó, többször is elő fognak kerülni. Amikor róluk írtam, akkor a bejegyzésben azt a kérdést tettem fel, hogy vajon mekkora érték a szicíliai Bourbonok házvezetőjének lenni - a választ pedig pénzben kifejezve is meg lehet majd találni.
A "Bourbonok rejtett öröksége" néven emlegetett pénzösszeget jelenleg a legmérsékeltebb becslések is 1 milliárd euróra becsülik, de még nem biztos, hogy mindenről értesültünk! Ennek bizonyítékát egyes tényfeltáró portálok Corinna Larsenben (1964) látják, aki korábban a spanyol udvarral üzletelt és feltehetően a brit és a spanyol titkosszolgálatok egyike-másika nyomás alá helyezte, hogy ne beszéljen. Az ügynek nincs vége, jelenleg semmi biztosat nem lehet mondani a jövőre nézve (igazat megvallva a múltról és a jelenről is elég nehéz ezt megtenni).
Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Bár hivatalos spanyol (vagy brit) elismerésről nem tudok, amelyik kimondta volna, hogy a titkos pénzalapoknak legalább egy (jelentős) része nem annyira a királyi családok magánvagyonát gyarapította, hanem az európai monarchista törekvések támogatását szolgálta. A spanyolországi tényfeltáró újságírók ugyanis elkezdték kutatni a pénzalap eredetét. Egészen XIII. Alfonz segélyezési alapjáig jutottak el, amiről fentebb írtam, hogy fontos szerepe lett a XXI. században. Könnyen lehet, hogy ez a pénzalap adott nagyobb támogatást a család néhány tagjának, a mindenkori király pedig kötelességének tartotta gyarapítani azt - miként XIII. Alfonz és János herceg is megtette.
Találkoztam olyan véleménnyel is, hogy érdemes átgondolni a "leleplezett" családtagok ilyen módon keletkezett jövedelmét. Az egyébként nagyon gazdag és befolyásos emberekkel kapcsolatba hozott összegek ugyanis kissé gyanúsak. Igaz, egy átlagos ember által megkereshető összeghez képest hatalmasak, de az érintettek személyes vagyonának a méretéhez képest nem igazán jelentősek. Ésszerűbb magyarázatnak tűnik, hogy rajtuk keresztül lettek a pénzösszegek átcsatornázva a végső helyre, de erről nincs semmilyen hiteles bizonyíték a kezükben (különböző monarchista törekvések támogatását feltételezik a háttérben).
Magyar király?
Végezetül egy olyan kérdésre szeretnék kitérni, amely nagyon sokszor nagy vitákat gerjesztett. A 2014-es királyi beiktatásnak egy érdekessége volt, hogy VI. Fülöp nem csupán spanyol király lett, hanem nagyon sok más uralkodói címet is megkapott. Ezek közül néhány:
- A két Szicília királya
- Ausztria főhercege
- Habsburg grófja
- Magyarország királya
A legutolsó cím csak jelképes és a hivatalos kommunikációban ezeket (és nagyon sok mást sem) VI. Fülöp nem használja. Mindenesetre el kell ismerni, hogy valahol érdekes tény, hogy van egy olyan uralkodó, aki magyar királyként IS tekint magára (a blog későbbi bejegyzéseiben lesznek még ilyen személyek, de közülük VI. Fülöp az egyetlen, aki hivatalban lévő király).
A spanyol királyi udvar ügyeiben jártas ismerőseim szerint a magyar királyi cím (a szlovén és a horvát uralkodói szerepkörre utaló címmel együtt) úgynevezett másodlagos cím. Ezt állítólag onnan lehet tudni, hogy a király címeinek a bejelentésekor "egyebek" néven utalnak rájuk. A magyarázatuk szerint, a spanyol alkotmányhoz fűzött magyarázat tartalmazza az elsődleges címeket, amelyeket pedig nem írnak ott le, azok a másodlagosak. Az alkotmány felhatalmazza a királyt, hogy azokat a címeket használja aktívan (elsődlegesen), melyekhez politikai érdekek kötik. Ilyen például a Giblaltár királya, amelyre vonatkozóan igénye van Spanyolországnak. A magyar királyi cím azonban nem ilyen, csak tiszteletbeli.
Az eredete I. (Nagy) Lajos (1326-1382) időszakához vezethető vissza, amikor a felesége jogán nápolyi király lett. Onnan kezdve a nápolyi (szicíliai) királyok használták a magyar királyi címet. Ebben csak akkor volt szünet, amikor Mátyás király (1443-1490) a szicíliai uralkodónak, I. Ferdinándnak (1423-1494) a leányát feleségül vette. A lánya Aragóniai Beatrix (1457-1508) volt, aki 1474-ben lett Mátyás felesége, majd 1490-ben egy 10 éves időszakig II. Ulászló (1456-1516) magyar király feleségeként volt ismét magyar királyné. Beatrix királyné második férje gúnyt űzött Beatrixból, aki visszatért a szicíliai udvarba (ahol már a testvére uralkodott), onnan vívta tovább a harcait a volt férje ellen. A konfliktus miatt, egyféle bosszúból, a szicíliai uralkodók újra felvették a magyar királyi címet.
A szicíliai uralkodó "címtárában" a cím mindig is megmaradt és amikor a hosszabb címeiket felsorolták, akkor említették is. Innen terjedt át a spanyol királyra is, mivel a szicíliai trón öröklésében érdekelt dinasztiák a spanyol trónt is megszerezték maguknak.
Az más kérdés, hogy a közben világhatalommá növekvő spanyol uralkodóknak volt bőven sok címük, így a magyar másodlagossá vált. Például I. Károly spanyol király teljesen kihagyta a címei közül (legalábbis egyetlen forrásban sem találtam). Az utolsó király, aki még említette a címei között a magyart is, az II. Károly volt, aki 1665 és 1700 között volt spanyol király. Tőle kezdve ez a cím csak tiszteletbeli. Vagyis szerepel a felvehető címek listájában, de azt ténylegesen egyik király sem használta.
Egész pontosan egy rendkívüli kivétel van, mert volt olyan uralkodó, aki egyszerre magyar, spanyol és szicíliai király is volt. Ő III. Károly (1685-1740), aki 1720 és 1735 között volt szicíliai király, miközben 1711 és 1740 között magyar király is volt, ugyanakkor 1703 és 1714 között spanyol királynak is tartotta magát.
Ezt a rövid időszakot kivéve, a spanyol királyok soha nem szerepeltették kiírva a magyar királyi címet, csak az "egyebek" szóval utaltak arra, hogy a tarsolyukban van még egy pár másik uralkodói cím, amit ugyan viselhetnének, de nem teszik.
Ezért hiába jelentek meg 2014-ben az újságokban olyan tudósítások, miszerint VI. Fülöp magyar király (is) lett, a spanyol királyi udvar kifejezetten kerülte az ilyesféle címhasználatot. Legalábbis soha nem írták ki, de van olyan dokumentum, ahol utalás van a király egyéb címeire is. Természetesen ez a megállapítás I. János Károlyról is elmondható, aki egyszer sem hivatkozott magára Magyarország királyaként.
A spanyol trón jövője
Az sem kizárt, hogy a spanyol monarchia a legnagyobb krízisét még nem élte meg ebben a században, ugyanis a trónnak nincs fiú örököse. Az alkotmány a trónöröklés forrásának I. János Károlyt határozza meg. A spanyol alkotmány szerint tilos a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés, ezért a nőági öröklés is elfogadottá vált. A trónöröklésben a születési sorrend a döntő.
Hivatalosan Fülöp király leányai az elsődleges örökösök. A legidősebb leánya, Leonóra hercegnő (2005), ugyanolyan felkészítést kap a királyi feladatok ellátására, amit az édesapja is megkapott. Sőt, a második leánya, Zsófia hercegnő (2007), szintén királyi nevelést kap. A trónörököst megerősítő eskü (amit a király által kijelölt örökös 18 évesen tesz le) legkorábban 2023-ban történhet meg, de a történelemben nem egyszer tört ki konfliktus abból, hogy nem mindenki fogadta el a kijelölt női trónörököst.
Ráadásul a helyzet azért is kínos, mert a szicíliai Bourbonok spanyol udvar által támogatott ága, nem fogadja el a nőági öröklést. Amikor a spanyolok által nem támogatott ágon bejelentették az örökés tekintetében a nők és a férfiak egyenjogúsítását, akkor az udvar által támogatott ág vezetője azonnal tiltakozott. Érdekes lesz majd megfigyelni a nyilatkozatait 2023-ban!
A királyi pár a lányaikkal
(a kép forrása: a spanyol királyi ház honlapja)
Az is gond, hogy az alkotmány János Károly "utódjait" határozza meg további királyoknak. A hírek szerint elég sok házasságon kívüli kapcsolata volt az egykori királynak és már volt olyan, aki a biológiai apjának nevezte meg a volt királyt. Bár volt sikertelennek ítélt DNS-teszt, ez a szabályozás még okozhat meglepetéseket.
Könnyen belátható, hogy egy népszavazás nagyon sokat segítene a helyzeten. Bele lehetne írni, hogy Fülöp király az öröklés forrása, valamint azt is, hogy innen kezdve a nőági öröklés teljesen elfogadott. Ezzel a lépéssel egy óriási krízis lenne megkerülhető. Természetesen a bukás veszélye is benne lenne, de egy hat éve trónon lévő királyért elvileg az eddigi hat éve kellene kampányoljon. Ha egy eleve uralkodásra nevelt személy hat évnyi uralkodása nem elég erős érv a királyság folytatása mellett, akkor ott baj van...
A helyzet onnan nézve is veszélyes, hogy több trónkövetelő is van, ráadásul mind férfi. A Franco politikai örökségét védelmező XX. Lajos ugyan a francia trónért harcol, de Franco spanyolországi követői már Lajos herceget nevezték meg királyuknak! Egy majdani bejegyzésben majd lesz szó a pármaiakról, akik szintén Bourbonok, magukat tartják a spanyol trón jogos örökösének, de egy teljesen más politikai alapállással kezelik a spanyol állam nagy kérdéseit. Ők például nyitottak a nemzetiségeknek az igényelt önállóságot megadni, ami azért érdekes, mert a lakosság 25 százaléka katalán, galíciai vagy baszk nemzetiségű.
Ráadásul a baszkok körében már 2012-ben felvetődött Habsburg Dominik (1937) megkoronázása, akit élete során többször jelöltek ki, mint lehetséges spanyol királyt (legidősebb fia az 1965-ben született Sándor - nem Alexander, hanem így, magyarosan Sándor; akinek 2000-ben született meg a Konstantin nevű fia).
Még nagyon sok minden kialakulhat Spanyolországban, mivel jelenleg nem lehet semmit sem biztosnak tekinteni. Mindenesetre amikor spanyolországi híreket olvasunk a jövőben, érdemes mindent a királyi hatalom szempontjából is átgondolni, mert teljesen új értelmezést kaphat minden történés.
MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) · http://bircahang.org 2020.05.31. 08:08:43
A szimpla bohóckodás csak, hogy van egy teljesen jelképes és abszolút hatalommentes államfő, akit életfogytig neveznek ki, s egyetlen feladata időnként megjelenni és bólogatni, beöltözve hagyományőrzőnek.
Annyira így van ez, hogy a spanyol köznyelv ELNÖK néven a miniszterelnököt nevezi, aki az igazi főhatalom.
Bright side of life 2020.05.31. 08:10:42
Praefectus Gallorum 2020.05.31. 09:58:23
@maxval bircaman (cenzúrázott): Miért, mekkora hatalmat kéne adni a XXI. századi Európában egy olyan államfőnek, aki beleszületett a pozíciójába?
Fredddy 2020.05.31. 14:06:22
Olaszország és Spanyolország a XX. század elején mindketten óriási társadalmi elmaradottsággal küzdöttek, a két diktátor feladata ennek a felszámolása lett volna- Mussolini a saját baloldali gyökereivel, jobban ráérzett erre, ezért lett sikeresebb, mint a katonatiszt Primo de Rivera, aki szintén próbálkozott, de a katonai sikerek és az útépítés mellett egy elszabadult inflációt sikerült csak összehoznia.
Franco még a spanyol pénzérméken is szerepelt. Élénken foglalkoztatta, hogy milyen örökséget hagy hátra, ezért intézte az öröklést úgy, ahogy, és ezért alakította utolsó éveiben úgy a rendszerét, hogy halála után a diktatúra intézményei gyakorlatilag lebontsák magukat.
Rákosi főemberei közül sokan harcoltak a spanyol polgárháborúban is Franco ellen- 1956-ban valószínűleg ez is eszébe jutott a spanyol diktátornak. Ő volt ez egyedüli nyugati vezető egyébként, aki tényleg katonai segítséget akart küldeni a magyaroknak. Éppen a harcias kommunistaellenessége miatt maradt egyébként a porondon 1945 után, pedig Hitler szövetségeseként eléggé rezgett az a bizonyos léc egy darabig.
buszrajongó 2020.05.31. 15:41:14
Persze, hogy magyarosan Sándor, mivel a magyar nyelv szabályai szerint az uralkodók neveit fordítjuk, akkor is, ha ténylegesen nem uralkodnak, de bármilyen okból uralkodóként hivatkozunk rájuk. Ennek megfelelően Habsburg Dominik is Domonkos lenne. Nekem véresszájú republikánusként mindegy is, a megfogalmazásból ("nem Alexander, hanem így magyarosan Sándor...") mégis úgy érzem, hogy ennek lehet némi jelentősége. Ha szabad tudnom, micsoda?
buszrajongó 2020.05.31. 15:45:05
totii 2020.05.31. 17:03:06
Fredddy 2020.05.31. 20:24:59
Egyébként általános szokás volt a királyok között minden terület királyának címét felvenni, amit csak a térképen meglátnak, kb az ókor óta. Ahol a király megmaradt, ott ez is megmaradt. II. András kereszteshadjárata miatt minden magyar király ,,Jeruzsálem királya" is volt egyben pl.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.01. 01:37:11
Teljesen jogos felvetés, hogy ilyen szűk hatalommal, finoman szólva akármi lehet a neve az illetőnek (mármint király, elnök, kormányzó, bármi egyéb), mert maga a feladatkör teljesen értelmetlen.
A rendszerváltás idején volt olyan alkotmánytervezet Magyarországon, amelyikben az államfőnek olyan jogosítványokat adtak, amivel a kormány esetleges túlhatalmát tudta volna mérsékelni (éppen ezért közvetlenül a nép választotta volna). Bár nem a bejegyzés témája, szerintem sokkal több értelme van egy ilyen államfőnek (mindegy is, hogy mi a titulusa), mert ez a teljesen jelképes szerep... pazarlás és értelmetlen. Így csak egy aláírógép, valamint egy üres puttonnyal utazó diplomata, hiszen érdemi megállapodásra sincs hatalma. Szerintem annak is megalázó, akit erre felhasználnak.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.01. 02:30:16
Például a spanyol beiktatási ceremóniából annak ellenére töröltek minden vallási elemet, hogy a spanyol király jogosult magát katolikus királynak nevezni.
Még a koronát sem helyezik a király fejére, csak a helyszínen van.
Egyébként az elmúlt években elment pár millió forint arra, hogy kikutassák milyen egy legális magyar királyi koronázás. Nem lepődnék meg, ha mindkét elem kimaradna belőle (még nem értem az olvasnivalók végére).
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.01. 02:31:37
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.01. 02:32:47
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.01. 02:47:21
A "nem Alexander, hanem így magyarosan Sándor..." arra akart utalni, hogy a gyermekét nem Alexander néven anyakönyvezte, hanem így: "Sandor". Tehát ő adott neki magyarosan anyakönyvezett nevet. Nem tudom sajnos azt, hogy ennek mi az oka.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.01. 02:54:19
Ez amolyan hagyománytisztelet, politikai üzenete csak akkor lenne, ha ezt a címet aktívan használná is.
Praefectus Gallorum 2020.06.01. 08:57:04
Ettől még lehetne értelmes funkcióval ellátni a monarchiát. Habsburg Ottó valahol írta, hogy az uralkodónak elsősorban nem törvényhozó, vagy végrehajtó, hanem bírói funkciót kellene, hogy ellásson. Ez egy jó gondolat, csak a konkrétumok szintjén nincs kidolgozva.
Fredddy 2020.06.01. 11:12:17
buszrajongó 2020.06.01. 11:15:05
buszrajongó 2020.06.01. 11:19:00
buszrajongó 2020.06.01. 11:20:36
Fredddy 2020.06.01. 11:33:45
Még tovább menve, a magyarokon nem a király, hanem a Szent Korona uralkodik, az pedig nem gazdátlan, a Parlamentben van, kvázi rá lett téve a Parlament fejére- van nekünk királyunk már, a mindenkori demokratikusan választott kormányzat a királyunk.
Praefectus Gallorum 2020.06.01. 12:54:36
@Fredddy: Azért tegyük hozzá, hogy a pragmatica sanctio óta az uralkodás az előző király uralkodásának végétől automatikusan megkezdődik. IV. Károly már novemberben átvette az államügyek intézését magyar királyként, és csak decemberben koronázták meg.
Egyébként érdemes lenne összehangolni a forrásokat a történelmi alkotmányunkról. Nagyon sok a különféle értelmezés korszakonként. Én nem gondolom, hogy pl. az áprilisi törvények összhangban lennének a Tripartitummal, vagy ezek a Horthy-rendszer alkotmányos értelmezésével.
---
Én a pragmatica sanctio visszaállítását reménytelennek tartom, és csak gondot, konfliktust okozna. Egy zárt elektív monarchiában hiszek, ahol a magyar nemesség magyarul beszélő, és magyarsághoz kötődő utódai kiválasztják saját maguk közül a királyt. A "király-jelöltet" akár egy igen/nem-es népszavazás is megerősítheti. Ezt követően megkoronázzák régi szertartás szerint, s megkezdi az uralkodást. Az uralkodás végével (halál vagy lemondás) újra összeülnek ezek a nemesi utódok, és új királyt választanak.
A nyílt elektív monarchia, ahol mindenki alulról jelölheti magát királynak, az viszont nevetséges lenne. Ha valaki ilyesmit akar, akkor inkább válasszuk a prezidenciális rendszert. Ha a parlament választana, akkor pedig nem lenne az államfő független a pártoktól. Ebben az esetben pedig maradjunk parlamentáris köztársaság.
Fredddy 2020.06.01. 13:52:25
A magyar nemesség emlegetése szerintem anakronizmus- a XIX. század közepéig volt értelme. A Monarchiában már pénzért lehetett venni a nemesi címeket, az utána következő történelmi korok kiválóságait pedig igazságtalanul zárnánk ki azért, mert akkor éltek és alkottak, amikor nem osztottak nemesi kutyabőrt. A vitézi rendet és Horthy kitüntetettjeit (a két világháború hőseit) még akár bele lehetne erőszakolni, de a kommunizmus időszakának kiválóságai, pl a nemzet első űrhajósa, hogyan szerepelnének egy ilyen válogatásban? Ha egyszerűen húznánk egy vonalat 1918-nál, annak pár nemesi származék örülne, de amúgy nulla lenne a társadalmi támogatottsága.
Praefectus Gallorum 2020.06.01. 15:50:43
---
Ahogy én sejtem, véleményem szerint nagyobb támogatottsága lenne ennek a procedúrának egy örökletes Habsburg monarchiánál még abban a formában is, ahogy bemutattam. Más külföldi dinasztia, amelynek tagjai nem tudnak magyarul, szintén kizárva. Szerintem semmilyen jóérzésű magyar nemesi család nem fogadná el, hogy dinasztiát kreáljunk belőle. Tehát az örökletes monarchiát ejthetjük.
Valakivel vitáztam korábban, aki úgy képzelte el a királyválasztást, mint egy elnöki kampányt. Szerintem nagyon degradálná az intézménynek a komolyságát és a méltóságát. Ki az, aki becsönget, és azt mondja, hogy én aláírást gyűjtök, hogy X.Y.-ból Magyarország királya legyen?
Ezért lenne szükség egy jelölő testületre, amely a saját tagjaiból választ egy jelöltet, kb. úgy, mint a konklávé a pápát. Persze, a választás eredményét meg lehetne erősíteni népszavazással, ami legitimitást adna az intézménynek. Hogy ez a testület milyen további (alkalmassági) kritériumok alapján álljon össze, abban én teljes mértékben nyitott vagyok, tehát abba az irányba is, hogy a későbbi kiválóságok is tagjai lehessenek egy ilyen "választó tanácsnak".
Persze, ez csak egy kósza gondolatkísérlet, ezek a döntések "felül" születnek meg.
Fredddy 2020.06.01. 16:05:43
Praefectus Gallorum 2020.06.01. 17:38:06
Kiderülhet, hogy jobb egy olyan arányos parlamentáris rendszer parlamentnek felelős kormánnyal, ahol az államfő semleges, mint ahol a parlament, a miniszterelnök és az elnök egymással vetélkedik (ld. Ukrajna, Románia).
---
Visszatérve a témához, azt csodálom, hogy a spanyol baloldal ennyi áldozat után képes volt elfogadni a királyságot, Franco döntését lényegében. Hogyan sikerült ezt elfogadtatni velük?
Most egy ideig be is fejezem a kommentelést, mert nem akarom offolni ezt a kiváló blogot.
totii 2020.06.01. 18:56:26
Nem egyszerű feladat a koronázási szertartás felkutatása, az elmúlt 200 évben volt összesen három koronázás, és már a legutolsónál is tanakodni kellett, hogy mit hogyan, vagy rögtönözni. A régi koronázásokról meg szinte semmit sem tudunk.
Mellesleg ahhoz, hogy valaki teljes értékű magyar király legyen, az alábbiaknak kell teljesülnie:
-a Szent Koronával kell történnie a koronázásnak - e nélkül ugye nincs is király, de ha csak ez van meg már érvényesnek tekinthetjük a koronázást*. Bármily meglepő, ma talán ez a legbiztosabb pont.
-az esztergomi érseknek kell koronáznia, ha valamiért ez nem lehetséges, akkor a kalocsai érsek helyettesítheti - ma nincs esztergomi érsek, esztergom-budapesti érsek van, és kalocsai érsek sincs, kalocsa-kecskeméti érsek van. Hogy II. János Pálnak volt-e joga a Szent István által létrehozott érsekségeket átszervezni, az egy másik kérdés (ahogy az is, hogy volt-e olyan király, aki érsekséget, püspökséget hozhatott létre).
-Fehérváron kell történnie a koronázásnak - ez biztosan nem teljesülhet, hiszen ma fogalmunk sincs, hogy hol lehetett Fehérvár.
-Nagyünnepen (vagyis egyházi ünnepen) kell koronázni - ez megoldható, de legutóbb nem sikerült. IV. Károly koronázása a semmi közepén, december 30-án történt, szét is esett a királyság. Egy másik Károly, II. (Kis) Károly koronázása december 31-én történt, és az ő uralkodása sem tartott sokáig, neki 55 nap jutott. A koronázásakor szétszakadt Szent István zászlaja - 1916-ban a csillár szakadt le.
-A koronázott személy alkalmassága - csecsemőt például nem volt szokás megkoronázni, nem tudja megemelni a kardot, nem tud fellovagolni a koronázási dombra, vagyis a szertartást nem lehet megcsinálni rendesen.
Vagyis a Szent Korona melletti négy feltételből (ki, mikor, hol, kit) jelenleg kettő teljesíthető. Persze ha lenne koronázás, attól még király lenne az illető, csak nem teljes értékű. II. Lajos után tehát nem volt teljes értékű királya a magyaroknak (mert nem vitték vissza Fehérvárra a koronázást a török kiűzése után sem).
*: Attól senki nem lesz király, hogy a fejére teszi a Szent Koronát. Sem Szemere Bertalan, sem számos amerikai (vagy akármilyen) katona a második világháború után, aki a próbálgatta a koronát.
Fredddy 2020.06.01. 19:09:43
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.02. 09:22:23
A többire:
Nem tekintem úgy, hogy offolod a blogot, csak nyugodtan írj :)
A nemesség egykori szerepét már a volt uralkodók jelenleg élő utódjai sem kívánják. Sok módon el szokott hangozni (tőlük is), hogy az arisztokrácia mindig rostálta a sorait és már a XIX. század során elfogadták, hogy a régi szerepüket, csak a származásra hivatkozva ne lehessen betölteni. Többek között a porosz trónörökös is emlegeti, hogy a név önmagában semmi, ahogyan a származás sem. Az számít (szerinte is), hogy ma mit tud valaki elérni és azt képes-e valóban a köz javára fordítani.
Az a fajta arisztokrácia, amelyik őrzi a hagyományait és az általa kezelt kulturális javakat jó gazda módjára kezelte, nem mostanában állt rá az új szerepére, hanem sokkal-sokkal régebben. Még Magyarországon is megtörtént ez a fajta átállás, nem hiába tudták átmenteni magukat a Kádár-rendszerbe is.
Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy nem adnék nekik lehetőséget valamiféle különleges státuszba kerüléshez, mert aki a pártállami idők nélkül (vagyis, ha nem lett volna Magyarországon 1947 és 1990 között az, ami) megtartotta volna mai napig a címével együtt a befolyását, az meglepő módon tényleg megtartotta a befolyását (egy nagyon picit biztosan túlzok, de nem sokat).
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.02. 09:41:25
Annak idején János Károly volt az, akinek a nevéhez kötődött a demokratikus átmenet és még a kommunisták legalizálása is. A hetvenes években tudták, hogy a republikánusok és a különböző baloldaliak között nem volt éppen békésnek nevezhető viszony a polgárháború idején. Ezért Magyarországról nézve sokaknak fura lehet az, hogy egy baloldali nem republikánus, de akkor és ott ez nem volt furcsa.
1981 után pedig a király nagyon pozitív szereplővé vált, aki nélkül nincs demokrácia, nincs többpárti politika és így tovább. A királyban látták annak a zálogát, hogy a józan maradjon a politika és az emberek körülményei javuljanak. A helyzet kedvezett is, mert az ország tényleg modernizálódott, jobbak lettek a megélhetési viszonyok. Ez is a király kezére játszott. A királynak ez a kitüntetett pozitív szerepe legalább 1999-ig biztosan megvolt.
János Károly ráadásul mindent megtett, hogy ő ne Franco politikai végrendeletének a teljesítéseként jelenjen meg a köztudatban.
Egyébként az, hogy egy baloldali politikai vezér republikánus, egy jobboldali meg monarchista legyen, nem annyira magától értetődik. Ez csak egy toposz, de nagyon sok példa van ellene. Még Magyarországon sincs így :)
A magyar politika elitje megkísérelte, hogy a történelemből, vagyis valami homályos történelmi örökségből vezessen le mai politikai megoldásokat. Szerintem ez abszolút kudarc. Akik annak idején ebben aktívan szerepet vállaltak a Kerekasztalnál, éppen az elmúlt hetekben ismerték ezt el (közvetett módon).
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.02. 11:48:36
Sok mindent leírtam az akkori élményeimből, de kitöröltem, mert nem tudom ki olvassa el és nem akarok bajt. Nagyon tömören azt gondolom, hogy akkor valamit nagyon elszúrtak az államfő körül. Egy nép által választott közepesen erős államfőben éreztem akkor is (és azóta többször is) a lehetőséget, de valahogy ezt a történelmieskedő érveléseikből nem akarták előhozni.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.02. 11:49:41
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.02. 12:29:19
Nagyon sok olyan dolog történt az elmúlt 30 év során, amiről jó pár évvel a történés előtt azt gondoltuk, hogy lehetetlen, mert már nem fogadnák el az emberek.
Például, ha valaki azt mondja 1990-ben, hogy az új Magyarországon lesz olyasmi, hogy külön indoklás nélkül bárki igazoltatható ás átkutatható csak azért, mert az utcán sétál, nem nagyon hittem volna el.
Vagy 2006-ban sem sokan hitték el, hogy egy kormányváltás után nem lesz rendrakás a rendőri túlkapások miatt. Aztán amikor az új belügyminiszter elmondta a véleményét, mi lett belőle?
És ezek még csak a kisebb dolgok. A magyar emberek (sajnos) bármit képesek elfogadni, jelentősebb ellenállás nélkül.
Egyébként én sem gondolom, hogy a politikai világnézet vagy a pártszimpátia befolyásolja az államformáról alkotott elképzelést. Például az MSZP-n belül, amikor még sikeresnek számító pártként volt elkönyvelve, a köztársasági elnök körüli anomáliákat látva született meg egy király beiktatásának az ötlete. A jobboldal egy része meg már csak akkor vagánykodik a királypárti nézeteivel, amikor már nincs hatalomban. Amíg a hatalomban voltak (vagy éppen vannak), 100% republikánusok.
(Egyébként nem tartom bajnak ezt, mert a magyar politikusokból nem nézek ki olyasmit, hogy képesek legyenek egy ilyesféle dolgot jól megcsinálni. Tulajdonképpen egyetlen modernizációt sem tudtak nagy botrányok nélkül elkezdeni... bár szerintem befejezni sem...)
A koronázás körüli kérdések vizsgálatára elköltött az állam jó pár millió forintot, a tanulmányok már meg is jelentek. Ezért írtam korábban, hogy bárhol, bármit mondhatunk, a hatalom berkeiben már megvannak a válaszok.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.02. 12:40:29
Amikor az esetlegesen helyreállítandó orosz monarchiáról esik szó, ott is ezen ment a vita. A magát "cárné" szerepben látott hölgyről mondta a vele szembenálló oldal vezetője, hogy amit a monarchista felfogásról elmond, valamint amit csinál arra hivatkozva, az lejáratja és nevetségessé teszi az egész dinasztiát és a monarchista szemlélelet.
Ha azoknak az érveit olvassa valaki, akik szeretnének visszakerülni a királyi helyükre, akkor látni fogja, hogy nem a történelmieskedő, barokkos körmondatokba rejtett semmitmondó érvelést gyakorolják. Teljesen gyakorlatias érvük van, nagyjából mind azt kritizálja, hogy a gyenge államfő nem tudja megvédeni az embereket a politikusok hülyeségeitől. Azért ajánlják az erős elnököt vagy éppen a királyt, mert annak vannak eszközei. Olyan érvelést állítottak össze, ami a velük szembenállók érveire reagál, nem a támogatóikat igyekeznek meggyőzni.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.02. 12:53:14
Itt van egy bevezető hozzá:
tti.btk.mta.hu/images/Lendulet/PalffyG%20LenduletProjekt%20KutatasiTerv%20TSz%202012_3sz%20491_502.pdf
Ez pedig a honlapjuk:
tti.btk.mta.hu/lendulet/354-az-mta-btk-tti-lendulet-szent-korona-kutatocsoport.html
IV. Károlyt Budán koronázták, többeket pedig Pozsonyban. Az a fajta hármas szempont, amit leírtál, egy korábbi időszak jellemzője volt. 1526 óta új helyzet van és a jelzett öt évben szépen össze is rakták a választ. Kicsinyesnek és gondoszkodónak tűnő megjegyzések szerint azért, hogy mire koronázás lesz, addigra már ne kelljen ezen agyalni :)
IamTwo 2020.06.02. 13:55:19
Oké, akkor hát tudjuk, hogy melyik dinasztiához tartozott anyuci, megtudtuk, hogy hívták a dédapját, ki volt a nagyapja, vagy hogy hívták a tesóját. Valakinek a valakije, csak azt nem tudtuk meg, hogy őt magát hogy hívták...
Miközben szép beszédeket... kezdetű mondatot át kéne nézni, mert eléggé összekuszálódott.
A bejegyzés tetszett :)
Fredddy 2020.06.02. 13:56:03
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.03. 00:30:37
Habsburg–Tescheni Mária Krisztina az édesanya neve, most már szerepel benne.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.03. 00:45:42
Egy ügyes közéleti ember (Magyarországon ez hiánycikk) el tudja érni, hogy tiszteljék, legalábbis a többség. Néhány politikus ezt megoldotta. Igaz, egy király esetében ehhez olyan személy kell, aki önmagában elfogadható, mint királyi személy. Például a spanyoloknál lett volna más is annak idején, de János Károly el tudta érni, hogy 80% felett gondolják őt pozitív szereplőnek.
A prezidenciális rendszer volt a másik, amit le is írtam, de kitöröltem. Ez anno a Kerekasztalnál sajnos elbukott, a négyigenes népszavazás is elbuktatta és hiába készült el 1990 márciusára egy hasonló tervezet (mármint közepesen erős köztársasági elnököt definiáló alkotmány), ment a kukába. Amikor 1990 nyarán erről népszavazás volt, hiába győztek 80% felett az igenek, az alacsony részvétel miatt nem lett hatása. Össze sem tudom számolni mennyien ígérték meg, hogy ezt napirendre veszik, de ezek szerint komolyan senki sem akarja.
Amúgy érthető az oka (szerintem). Most a kormányfő (bárki is legyen az), korlátok nélkül bármit megtehet. Minek mondjon le erről a szinte korlátlan hatalomról egy kormányfő? Ezért nem lesz erős-középerős nép által választott államfő. Maximum majd akkor, ha van egy jelöltjük.
Fredddy 2020.06.03. 01:57:59
A királyság meg ilyen, illetve még ilyenebb. Mire fel találnánk ki, hogy noha 100 évig elvoltunk nélküle, most hopp, hirtelen kell egy király? Nincs elég politikus még? Hogy komolyan felvetődjön a királyság ötlete, arra, ahogy már leírtam, két lehetőség van. 1.) Egy nagy nemzeti trauma, amiből tényleg csak egy ilyen mindenki apukája figura tudna kivezetni. Hát, ezt inkább ne :P 2.) Ha a trónkövetelő nem csak a picsáját hozná a házasságba. A Szent Korona kell? Oké, akkor hozd a Szent Korona országait: Erdély, Szlavónia, Horvátország... Ennek meg ugye nem sok esélye van.
Fredddy 2020.06.03. 02:03:55
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.03. 06:15:44
A mostani rendszerünk szerintem (és tévedhetek is, ezt elismerem) nem működik jól. Ha valamelyik párt kormányra jut, akkor lényegében teljesen megkapja a hatalmat minden felett és azt tesz amit csak szeretne. Elméletileg az is lehetséges, hogy oltári nagy hazugsággal egy pártvezér megnyeri a választásokon a kormányalakítás lehetőségét. Kiderül, hogy pokolian nagy hazugságot követett el, elfogy az erkölcsi alapja a kormányzáshoz, az államfő pedig hiába mondja ki ezt, az utcán hiába tiltakoznak nagyon sokan, a hatalmat nagyon tisztességtelenül szerzett kormányfő nem mond le. Az utcai megmozdulásokat sokszor megkérdőjelezhető rendőri erőszakkal oszlatja fel (például az oszlató rendőrökön nincs azonosítószám).
Sorolhatnék egyéb dolgokat is, amelyek egy olyan helyzetet írnak le, amelyik üvölt azért, hogy meg kell fékezni a kormányt, mert például lebontja a jogállamot.
Az ilyesféle dolgok miatt kellene szerintem egy ellenerő. Mivel az eddig kormányzó pártok elég sok tisztességtelen dolgot tettek, sok példát tudnék felidézni az elmúlt 30 évből, amit egy erősebb államfő meg tudott volna akadályozni.
Az eszköz azért lehetne a nép által választott államfő, mert lennének olyan tisztségek, ahova az ilyen erős felhatalmazással megválasztott államfő nevezne ki embereket. Nem a kormány javasol, nem a parlament szavaz, hanem a közvetlenül választott államfő nevez ki. Lenne jogosítványa a parlament feloszlatására is. Egy olyan helyzetben amikor a kormányzó párt mögül elfogyna pár hónap után a társadalmi támogatottság és az erkölcsi alap, akkor egy új választáson a választók is kifejezhetnék ezt. Ha a parlamenten átkényszerítenének egy demokráciát csorbító törvénymódosítást, akkor joga lenne visszaküldeni, illetve új választást kiírni.
A magyar politika amúgy is adós azzal, hogy az államfő kérdését rendezze. 1989-ben nem hagyta jóvá a "nép" azt, hogy a parlament válasszon államfőt. Olyannyira nem, hogy 1990-ben erről népszavazás volt és bár alacsony részvétel mellett, de a közvetlen választás győzött (84 százalékkal). Utána nagyon sok párt felvetette azt, hogy ezt az ügyet rendezni kellene. Anno még Gyurcsány elődje is. Persze amikor valakinek volt lehetősége ezen módosítani, akkor nem tette meg, mivel az a saját maga korlátozását eredményezte volna.
Van elvi lehetősége annak, hogy az államfői székbe a kormányzó párt bejuttatja a saját emberét, aki vígan asszisztál nekik. Erre csak akkor van mód, ha van mögöttük társadalmi támogatottság, vagyis a jelöltjüket megszavazzák a választók. A jelenlegi magyar választási rendszerben nem kell 50 százalék ahhoz, hogy egy párt a képviselői helyek 50 százalékát birtokolni tudja - illetve nem kell a szavazatok 2/3 részét elnyerni egy 2/3 arányú parlamenti többséghez. A közvetlenül választott államfőnél viszont tényleg kell a szavazatok többsége.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.03. 07:10:21
Az "új" rendszer alapjai egy Kerekasztal nevű valamin születtek meg. Ha megnézed az ott szereplő szervezeteket az 1990-es választás tükrében, akkor jól látható, hogy nem volt mögöttük társadalmi felhatalmazás. Az odáig rendben van, hogy a későbbi 6 parlamenti párt jelen volt Kerekasztalnál, de nem az a 6 párt állapodott meg egymással.
Akkor, 1990-ben, mindenki tudta, hogy az 1989. október 23-i alkotmány csak ideiglenes. Azt gondolták (gondoltuk), hogy a nagy ügyek eldöntésére egy valódi felhatalmazás kell a néptől. Az új parlamentnek kellett volna egy új alkotmányt alkotnia, amire voltak ugyan javaslatok, de érdemi lépések nem történtek 20 éven át. Aztán úgy lett az 1989-es ideiglenes alkotmány leváltva, hogy nem volt népszavazás az új alkotmányról.
Ma nagyon sok olyan dolog van, amit 1988-1990 között kifejezetten el akartak tüntetni a magyar politikai rendszerből és a magyar társadalomból. Megvannak azok a dokumentumok, amelyek ezt megfogalmazták és ezekben az ügyekben nem is volt vita. Ami létrejött, az egy borzalmas torzszülött. Ha 1990-ben ezeket elmondod politikai programnak, az akkori parlamentbe jutáshoz szükséges 4 százalékot sem szerzed meg (akkor csak annyi kellett).
Nagyjából ennyi a gondom az elmúlt 30 évvel, főként ezek miatt nem tudom jónak és működőnek tekinteni.
Az már csak a személyes gondom, hogy a 30 évet nem látom olyannak, mint ami egységes rendszer lenne. Az 1990-es kormány mindenestül megbukott. Az 1994-es új kormány politikája is bukott, akkor is, ha ma már nem így emlékszik mindenki. 2002-ben a fideszes kormányzás is elbukott, igaz ott azért vannak kérdőjelek. Az akkor hatalomba jutott kormányfő egy olyan programmal nyert, ami a kisemberek rendszerváltozását ígérte, bele is kezdett, majd (véleményem szerint) ezért kellett mennie. Aztán az új rendszer 2 év alatt elbukott, nagyon csúnyán, de még csúnyább eszközökkel kívánta hosszabbítani a vergődését.
Ha csak az első 16 évet nézem, akkor 5 bukás. Igaz, egyik sem előrehozott választással zárult, de azért 2006 ősze (meg ami akkor elkezdődött) azért nagyon ronda (meg jó pár egyéb ronda dolog előzte meg: nagyon kétes privatizációk, jó sokak erősen kétes gazdagodása, TB-pénzek eltűnése, olajos ügyek és sorolhatnám tovább).
Mindez csak személyes vélemény, bőven benne van a tévedés esélye is. Csak arra akartam rámutatni, hogy nekem miért nem szimpatikus az elmúlt 3 évtized (röviden: annak idején nagyon nem ezt akartuk).
Praefectus Gallorum 2020.06.03. 08:30:53
Én hiszek a képviselők visszahívhatóságában abban a formában, hogy megkérdezzük a népet a parlamenti ciklus közepén, hogy megingott-e a bizalmuk a jelenlegi képivselőkben. Ha a szigorú feltételek (2/3-os többség, többen szavaznak rá, mint a választáson stb.) teljesülnek, akkor a következő (és mondjuk az azt követő) választáson az így "leváltott" személy nem indulhat.
Az elején lehet, hogy egy populista haláltánc lenne, ahol a politikusok rettegnek a néptől, de egy idő után megszoknák.
Továbbá a képviselői mandátumot programhoz kötném, és az alapján kellene szerveződnie és tagozódnia a parlamentnek. Ez egy nagyon idealista, már-már fantaszta megközelítés, de egyszer túl kell lépnünk a pártokrácián.
Ezen felül egy 5-6 féleképpen delegált, fizetés nélküli korrekciós, szakmai felsőházat hoznék létre, ami megfékezné azt, hogy a politikusok közpénzből támogatottságot szerezzenek (a néptől való félelmükben pl.). Továbbá a programok alapján szerveződő frakcióknak adna professzionális személyeket a kormányzáshoz.
Egy ilyen rendszer kissé instabil, és ezért lenne szükség az uralkodóra, aki az egészet moderálja, és egy stabil elem lenne. Én a törvények visszaküldésén/Alkotmánybíróságra küldésén/ népszavazásra bocsátásán, és a választások időpontjának kitűzésén kívül nem adnék neki döntési kompetenciát. Persze más jogosítványa is lenne (kinevezések), de azok automatikusan történnének.
Ez működhet egyébként köztársasági keretek között is, számomra a monarchia csak egy technikai kérdés. Bár hangsúlyozom, ez is csak egy gondolatkísérlet.
Praefectus Gallorum 2020.06.03. 08:50:58
Köszönöm a spanyol társadalomról szóló hozzászólást is. Érdekes volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire sokszínű lenne az ottani társadalom.
Praefectus Gallorum 2020.06.03. 11:00:07
"Ezen felül egy 5-6 féleképpen delegált, fizetés nélküli korrekciós, szakmai felsőházat hoznék létre."
Huh, itt az E/1 használata elég fellengzősre sikeredett. A hozzászólásban valamilyen általános alanyt akartam használni. Elnézést érte.
Fredddy 2020.06.03. 20:54:38
1.) az említett válságokban én éppen a rendszer stabilitását látom: négy évre kapott a kormánypárt megbízást, négy évet töltött ki. Hogy hogy született meg a rendszer, az lehet, hogy akkor fájt és igazságtalan volt, de ez napról-napra, évről-évre egyre kevésbé fontos azzal szemben, hogy hogyan működik.
2.) a kétharmad, legyen Horné, vagy Orbáné, nem egy rendszerhiba, hanem inkább olyan, mint a 12:0-s győzelem a fociban: érdemi ellenállásra képtelen ellenfél esetén lehetséges csak.
3.) az ellensúly jogos igény, de óvatosnak kell lenni vele, túlfékezni sem szabad a rendszert, lásd liberum veto, mert azért vannak esetek, amikor cselekedni kell. A képviselők visszahívhatósága már érdekesebb felvetés, de azt is eléggé át kéne gondolni.
4.) Amit én továbbra sem látok: hogy honnan lenne ez a fenenagy erkölcsi alap, amivel valaki azt mondja egy legálisan választott kormánynak, hogy én tudom a tutit, te meg nem. Az elnökre/királyra szavaztak az emberek? De hát a kormányra is szavaztak. Az állandóságot jelképezi? Egy x+1-edik csinált/restaurált rendszerként?
5.) És honnan jönne ez a rejtett aranytartalék, aminek ab ovo, de legalábbis porondra lépésétől mindenki előtt tekintélye van? Külföldről? (ENSZ, EU?) Ne vicceljünk. Belföldi független szakértők? Hol vannak olyanok? Szakértők-oké, de függetlenek? Látott már valaki belülről egyetemi vezetőséget :P ? Ahogy Tano Cariddi mondta, a csúcsra vezető úton néhány olyan kezet is meg kell fogni, ami nem egészen tiszta. Lehúznánk az angyalokat az égből? Már menne is a nyivákolás, hogy de a pedofil papok.
Szóval értem én a felvetéseteket, és egy légüres térben lehetne jó is, de 2020-ban Magyarországon, ezekkel a körülményekkel és feltételekkel- szerintem csak egy újabb értelmetlen kanyar lenne, ami pusztán a változásnak levésével több kárt csinálna, mint amekkora haszonra hivatott.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.03. 22:29:39
Az 1526 és 1916 közötti "királyság protokoll" feltárását a magyar állam megrendelte, ami 2012 és 2017 között meg is valósult. Ott van a kezükben minden ahhoz, hogyha koronázni akarnának :)
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.03. 23:18:03
Az 1. pontban írtakat el tudom fogadni bizonyos logika szerint, legalábbis az első részét.
Szerintem az Antall-kormány a saját ciklusa alatt kétszer megbukott (egyszer 1990 őszén-telén, újra is lett szervezve, valamint a kisgazdák távozásával ismét). Horn is újra kellett szervezze 1995-ben a saját kormányát. A 2002-ben hatalomra került kormány nagyon rondán meg lett buktatva. A 2004-ben hatalomba kerültről meg alig tudok pozitívumot megfogalmazni. Azt elfogadom, hogy annyiban stabil volt a rendszer, hogy nem kellett előre hozni a választásokat.
Ugyanakkor nagyon sokszor felmerült az államfő jogaival kapcsolatos probléma 2010-ig, mert egyetértés volt abban, hogy ami van, az nagyon nem jó. Ennek egyik ékes bizonyítéka volt az, amikor 2006-ban a köztársasági elnök elismerte, hogy eszköztelen maradt. Ez az államfői kérdés nagyon várta a megoldását, amit szépen a szőnyeg alá söpörtek.
Ami 2010 óta van, azt nem tekintem a rendszerváltás folytatásának. Szerintem a rendszerváltás egésze megbukott 2004 és 2006 között, majd négy éves vergődéssel teljesen kimúlt. Ami 2010 óta van, az nagyon más. A lényeget azonban nem érinti, ahogy írtam is, el tudom fogadni azt, hogy nem voltak előrehozott választások és ez pozitívum is lehetne.
A nagy közjogi kérdések viszont nem kerültek megoldásra. A mostani hatalom úgy tesz, mintha az alaptörvény megoldotta volna, de ezt ők sem hiszik el. Azt vallom, hogy előttünk áll még egy igazi alkotmányozási folyamat. Majd a mostaniak távozása után (mostaniak: nem a kormány, hanem a kormány és az állítólagos ellenzéke). Szerintem majd akkor fogják az akkori döntnökök az 1990 és 2010 közötti időszak, valamint a 2010 utáni korszak tanulságait elemezni.
2. és 3.
A 2/3 önmagában nem baj, ebben egyetértünk. A Horn-kormány szerintem óriási hibát követett el, hogy nem élt a kezében lévő lehetőséggel és nem hozta tető alá az új alkotmányt. Nem izomból, hanem normális konszenzusok megteremtésével. Fontosabb volt nekik minden más (TB-kassza kifosztása, olajügyek, a kétes privatizációk, a piacgazdaság szociálisan érzéketlen formájának a kiépítése és így tovább - ezekre nem voltak lusták...).
Egy olyan helyzetre gondolok elsősorban, ami 2006 őszén volt. Nem tudom ki mennyire lát ma bele, de még a kormányzó pártban sem volt egyetértés abban, hogy a miniszterelnök maradhat (a párt nem azonos a frakcióval). Az államfő hiába lépett közbe (ráadásul az volt az államfő, aki az 1990-es alkotmány működtetésében és értelezésében kulcsszerepet játszott; valamint 2005-ben még pozitívan nyilatkozott az államfő eszközeiről), ki kellett mondja, hogy eszköztelen maradt. Ha volt olyan helyzet 1990 óta amikor az államfőnek ellenerőnek kellett volna lennie, akkor az olyan volt. Nagyon undorító dolgok indultak el akkor.
A 2/3 ebben a tekintetben egy rossz példa volt tőlem, mert 2006-ban éppen nem 2/3 volt a kormány mögött.
4.
Ha az alkotmány kiosztja az egyes politikai szereplőknek a jogosítványokat, akkor nem kell erkölcsi alap. Az alkotmány szabályozása elegendő ehhez.
Itt csak 2006-ra utaltam, amikor az államfő megfogalmazta valami udvariasabb formában azt, hogy a kormányfőnek elfogyott az erkölcsi alapja a kormányzáshoz.
E mögött ott van egy fontos döntés: kell-e az ország rendszerébe egy cselekvőképes ellensúly?
1990 és 2010 között az volt a válasz, hogy "kell, de majd kidolgozzuk, most nem érünk rá". A 2010-ben hatalomra jutott brigád egyértelmű válasza az, hogy "nem kell ellensúly, a kormány mögötti választási eredmény elég". Amit én megfogalmazok ilyesfajta igényt, az csak a személyes igényem, a magyar társadalom más véleményen van.
Azt értem is, hogy a mindenkori hatalomban lévő kormány nem akar magának egy ellensúlyt. Ezért vinném népszavazásra a kérdést. Ha a népszavazás eldönti azt, hogy ne legyen ilyesféle ellensúlyi szerep a magyar közéletben, akkor azt elfogadnám. A mindenkori kormányok döntését egy viccnek érzem (akarsz egy ellensúlyt a korlátlan hatalmadnak? persze, hogy nem).
Egyébként mondhatnád erre azt, hogy vigyem népszavazásra, mert ha akkora nagy az igény erre a magyar társadalomban, akkor össze lehet szedni a szükséges számú aláírást. Igazad van. Nincs 200 ezer olyan ember ma, aki ezt aláírná. Ezért írtam azt, hogy az ellensúllyal kapcsolatos álláspontomnak nincs társadalmi támogatottsága.
Egy politikus tekintélye: ha az ország alkotmánya meghatározza miként lehet egy státuszt megszerezni és ő úgy szerzi meg, abban a pillanatban megvan az elfogadottsága. Az, hogy ebből a legális státuszából mit tud kihozni (tekintélyt, tiszteletet, bármit) már a politikus egyéni képességein múlik. Erős kételyeim vannak a politikusaink többségével kapcsolatban.
Fredddy 2020.06.04. 00:29:55
Egy népszavazás legitimálhatná az új rendszert- elméletben. Gyakorlatban mi lenne? Egyik párt támogatná, másik párt nem támogatná, napi érdektől függően. Innentől lenne egy újabb pártpolitikai csatatered, meg egy újabb pontod a vesztes fél ,,hatalomra kerülés esetén visszacsinálandó"-listáján. Rendszert akkor változtatunk, amikor a rendszerváltoztatásnak történelmi ideje van- menet közben értelmetlen, csak a csatatér lesz nagyobb és a stabilitás kisebb.
Amit a tekintélyről az utolsó bekezdésben írsz, szerintem egyszerűen naivitás. Minden pozíciót fel lehet tölteni pártkáderekkel, és, ha fel lehet, fel is fogják. Ha pedig fel fogják, akkor a tekintélye is pont annyi lesz. Erre lenne megoldás a király, aki ugye nem lehet pártkáder, csak éppen 100+ évnyi trónfosztva levés után az ő lába alól is hiányozna a szilárd talaj- és körbe is értünk.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.04. 01:43:55
Azt, hogy az államfő eszköztelen volt, ő maga mondta, csak nem ezekkel a szavakkal. Sólyom László abban hitt, hogy a kevés és ritka megszólalásokkal ereje lesz annak, amit mond. Ha azt nézem, hogy mi történt a magyar államban és a hivatalos szervek némelyikében 2006 után, akkor nagyon-nagyon szomorú vagyok miatta. Ezért vallom azt, hogy akkor megálljt kellett volna parancsolni, mert nagyon sok kárt okozott. Az akkori hatalom birtokosai nem látványosan, de undorító és semmilyen mércével el nem fogadható dolgokat tettek meg.
Annak, hogy egy éppen hatalomhoz jutó párt kreáljon egy új alkotmányt, majd az őt váltó kormány mindent eltöröljön, nincs értelme. Nem is erre gondoltam, hanem egy konszenzusos megállapodásra a jelentős (például parlamenti frakcióval rendelkező) pártok között, amit egy népszavazás hagyna jóvá vagy utasítana el.
Egy ilyen alkotmányozási folyamat végbe tudna menni, ha lenne rá politikai akarat. Látom, hogy hosszú ideje egyik félnek sem érdeke, tehát nem a jelenre gondoltam. Most ezt senki sem akarja a politikai befolyással rendelkezők közül, mert ami van, az mindegyiknek jó.
A tekintélyről és tiszteletről írt szavaim félreérthetőnek bizonyultak. Nem azt mondom, hogyha legitim módon szerzi meg valaki a hatalmát, akkor megdolgozik a tiszteletért és a tekintélyért és minden rendben lesz. Ez lenne az ideális. Arra utaltam, hogy a magyar politika szereplőinek a túlnyomó része képtelen ilyesmire. Nagyon kevés kivételtől eltekintve alkalmatlannak tartom őket arra, hogy politikával foglalkozzanak. Rengeteg példát tudnék mondani erről, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül.
Fredddy 2020.06.04. 22:04:19
Én egyébként maximálisan egyetértek azokkal, akik szerint 2010 jelenti a korszakhatárt legújabb kori történelmünkben, noha nem (csak) azért, amiért a legtöbben gondolják:
1.) Megbukott az MSZP és az SZDSZ, ezzel lezárult az a harc, amire 1989 óta az egész magyar belpolitika fel volt fűzve. Az MSZP ugyan nem tűnt el, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ha feltámad is, a 2010 előtti utakhoz nem térhet vissza: végre kell hajtania azt a bizonyos régóta halogatott nagy átalakulást, nem dőlhet egyszerűen hátra azzal, hogy 20%-ot a Kádár-nosztalgia atomstabilan behoz, csak a többiért kell dolgozni. Ennek pedig elég objektív oka van, aki az új gazdasági mechanizmus idején volt fiatal, az ma már a nyolcvanadik születésnapjára készül: ha szerencséje van, tortával, de a nagy többség már inkább emlékharanggal.
2.) Hogy ezért-e, vagy másért, de a magyar belpolitikában bekövetkezett egy óriási nyugatra/EU felé fordulás. A liberálisokat persze sose kellett erre biztatni, de a többiek is mind nyugatra néznek már, ha nem is mindig barátságosan. Még maga a szélsőjobboldal is hanyagolja kicsit a zsidó-cigány témakört, és inkább a melegeket és a bevándorlókat veszi célkeresztbe, ahogy a nyugati széljobbosok. Szerintem a Monarchia óta nem volt ennyire meghatározó a magyar belpolitikai gondolkodásban és közbeszédben az, hogy mi történik a Lajtától nyugatra.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.06.11. 09:26:28
Mármint egyetértek azzal, amit a "ritkán szólok, de velőset"-dologról írtál, csak nem tudtam egy esetet sem felidézni, amikor Sólyom László esetében ez tényleg "odacsapós" lett volna. Nekem érdekes és izgalmas volt amit mondott erről 2005-ben, de nem láttam úgy igazán fegyverként alkalmazva. Sőt, szerintem 2006 őszén kifejezetten kiderült, hogy nem működik a dolog. Legalábbis az ő kezében nem. Talán úgy van, ahogy írod, nem volt megfelelő a karaktere egy ilyen politikához.
Nem tartom véletlennek azt sem, hogy egy gyorsan lezavart tv-interjúban közölte az új kormánypárt a nyilvánossággal és vele is, hogy 2010-ben ér véget az államfői pályafutása (a közlés módját ízléstelennek éreztem, mert ezzel szerintem az államfői hivatalt alázták meg, bár sokak szerint az volt a köztársasági elnöki hivatal teljes megalázása ami az utána következő 2 évben történt - és hajlok arra, hogy igazat adjak nekik). Szerintem ezzel vágtak vissza neki néhány kijelentéséért.
A másik két dologról írtakat, mint egy véleményt, el tudom fogadni, csak nekem az emlékeim, élményeim kissé mások.
Nem befolyásol semmit, de szerintem az SZDSZ már 2009-ben elbukott. Akkor azt hitték, hogy ők a harmadik erő, de az EP-választáson kiderült mennyire nem azok. Hatodik helyre kerültek 2 százalék körüli eredménnyel. A magam részéről örültem neki, mert régóta emberellenesnek éreztem amit műveltek.
A Kádár-nosztalgia szerintem jelen van most is, csak az abban rejlő szavazatok nem az MSZP-t és az utódpártjait gazdagítják :)
Gondolj bele, a "hanyatló nyugat", a nyugattal kapcsolatos utolérési szólamok, meg sok más egyéb (főként) a kommunikációban megjelenő elem - olyan, mintha egy kádári agit-prop tankönyvből dolgozna az értelmi szerző, csak pár kifejezést felcserélt volna.
A nyugatra forduláson sokat gondolkodtam. Alapvetően olyan helyeken dolgoztam a rendszerváltás után (jelenleg is), ahol a politikusok ilyen jellegű kapcsolatait, nyilatkozatait jól meg lehet figyelni. Szubjektív benyomás, de én azt éreztem, hogy minden kormánypárt és minden kormányozni kívánó párt aktív és nyitott volt nyugat felé, ráadásul ha az érintett államokat nézem, akkor még a preferenciák sem nagyon módosultak (vagyis mindenkinek Németország volt a legfontosabb). Az igaz, hogy a politikát úgy tematizálják, hogy 2010-től kezdve lett szitokszó az EU meg a Brüsszel és erre sokan vevők. Ilyen pedig valóban régóta nem volt. Ez nem cáfolja amit írsz, csak elgondolkodtam rajta.
Ha más okok miatt is, de abban akkor egyetértünk, hogy 2010 így vagy úgy, de fordulat.
A témához visszakanyarodva azt megismétlem, hogy nem tartom valószínűnek vagy esélyesnek a jelenlegi állapotokból a királyság helyreállítását (még abban sem hiszek, hogy csak az államforma megváltoztatása pozitívum lenne). Sőt, még arra sem látok esélyt, hogy az államfő szerepe módosuljon. Ahogy írtam, semennyire nincs ilyesféle közakarat, amit a magam részéről természetesen nagyon sajnálok.
Fredddy 2020.06.11. 21:39:58
Ami a pozíciókat illeti, szerintem az se jó, ha sose szól velőset. Illetve leginkább alapvetően az nem jó, hogy egy intézmény működése ennyire karakterfüggő.
Az SZDSZ a Demokratikus Chartával kijelölte a pályáját 1991-ben: itt oldalt választott, innentől nem tudott hiteles harmadik erő lenni. A 2009-es erőtlen próbálkozás már csak a maradék, nagyon kevés hitelességét rombolta a földig. Viszont 1991 árnyéka nagyon hosszú, a mai liberális pártokra is rávetül. Amíg csak egy volt SZDSZ-essel is kapcsolatba hozhatóak, addig a mindenkori jobboldalnak adott a kommunikációs stratégia. Annál is inkább, mert a nyugati liberálisok között újra kezd szalonképessé válni a kimondott szocialista eszme- csak amíg Amerikában egy Bernie Sanders, vagy Ocasio-Cortez forradalmi újdonság, Magyarországon az ő gondolataik már jól belőtt ágyúk elé sétálnak (ha szabad ezt a kis képzavart).
Ami szélesebb értelemben vett Kádár-nosztalgiát illeti, ó igen, az még nagyon sokáig velünk lesz, ahogy írod is, érdemes megfigyelni, ahogy egyes, gondosan kiválasztott elemei az eredeti ideológiától megtisztogatva a jobboldal krédójában is megjelentek.
...ezzel rúgva ki a sámlit végleg az igazi, szűkebb értelemben vett Kádár-nosztalgia baloldalt mozgósító ereje alól. Amikor azt írtam, hogy ez kihal, akkor nem Kádár eszméire, vagy atyáskodó államszervező elveire gondoltam, hanem konkrétan erre a Trabanttal SZOT-üdülőbe feelingre, és az azt képviselő emberekre. Az országban különböző helyeken kb három politikai közösség életére látok rá ilyen szempontból, értve ezalatt mondjuk egy választókör, pár száz ember politikai életét. Mindegyikben megvannak A Kommunisták. Jellemzően a szüleim és nagyszüleim közötti korosztály egy része, ők azok, akik a hatvanas években, a rendszer fénykorában voltak fiatalok, aztán beléptek a KISZ-be, aztán a 70-es években jöttek a kisebb párttisztségek, semmi komoly, esetleg a városi tanácsig eljutottak. Egy részük a párt tagja maradt a rendszerváltás után is-hiszen ott voltak az ismerősök, a kollégák. Nekik van egy baráti körük, holdudvaruk fiatal korukból, akikkel együtt építették kalákában a házat a 70-es évek egyik napfényes tavaszán meg mentek a Trabanttal a SZOT-üdülőbe Bambit inni. A jó kapcsolat máig megmaradt, átjárnak egymáshoz nosztalgiázgatnak néha. Nekik az MSZMP A Párt, életük meghatározó részét köszönhetik neki, természetesnek veszik, hogy oda, azaz az utódára szavaznak. Na, ők így a 200 emberből kiadnak 40-et- pont azt a fix 20%-ot, akik az MSZP hűséges bázisa volt 1989-2010 között. Gyerekkoromban ezek az emberek voltak A Felnőttek, életerős 40-esek-50-esek, akik aztán 60-asok lettek, ma meg már bizony bottal járnak, és egyre több időt töltenek a kórházban. Ők így már nem politizálnak, a gyerekeik számára pedig meg már nem annyira meghatározóak a SZOT-üdülőbeli emlékek, meg a fater munkatársai, hogy csak emiatt szavazzanak balra. Őket már máshogy kell erről meggyőzni. Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy a Kádár-nosztalgia kihal.
Megtörténik ez persze minden rendszerrel, megtörtént a tekintetes urak Magyarországával is, csak éppen most Kádárnál tart a naptár.
Hogy kicsit én is visszakanyarodjak az eredeti témához: pont így tűntek el azok az emberek, akik Horthy, sőt, Ferenc József után nosztalgiáztak. Belőlük még természetesen nőhetett volna ki a királyság restaurációja. Az utánuk következőkből már nem.
Nyugatra fordulás: nem is annyira a nyers politikai érdekekre, vagy napi tevékenységre gondolok, a nyugati orientáció 1989 óta minden meghatározó itthoni politikai erő számára evidencia, igen. Hanem így valahogy a közéletre. Nehéz ezt szavakba önteni- közhangulat, vagy nem is tudom. A mostani EU-választásnál már sokkal jobban nézték az emberek, hogy melyik EU-s párt nyer, az előzőeket csak egy belpolitikai jelentőségű közvéleménykutatásnak fogták fel. Ma már tudják az emberek, hogy ki Franciaország, vagy éppen az EU vezetője- régen csak Orbánig és Gyurcsányig láttak. Persze, van ebben szerepe annak is, hogy Orbán személyesen, és ennek nyomán a jobboldali sajtó is talált magának ellenségeket Nyugaton, és nagyobb teret ad annak, hogy az ő tevékenységüket bemutassa- de valahogy összességében sokkal meghatározóbb az emberek gondolkodásában. (És ez szerintem nem Kádár öröksége, a ,,hanyatló nyugat" dumáját tízmillió magyarból kb egy se hitte el. A mai Nyugat-bírálat egészen máson alapszik)
Finnhamn 2020.10.17. 14:12:56
1. Furcsának tűnik a nép megkérdezése: akarja - e a monarchiát mint államformát. A monarchia és a király hatalma Istentől való, Isten kegyelméből uralkodik. Ezért a népszavazás értelmét veszti. Már itt inkább köztársaság jellege van Spanyolországnak mint királyság. Véleményem szerint a többségelvűség többet árt mint használ, az emberek jó része megvezethető ígéretekkel, populizmussal ami a szélsőségek előtérbe kerülését eredményezheti, ez ellen nyújthat biztonságot a Monarchia. Ezt már több nagy ókori filozófus megírta, hogy népuralom egy Tyrannos / autokrata vezető hatalomra kerülésére vezethet.
2. A nőági örökösödés az évszázados / évezredes szokásjog a primogenitúra szokásjoggal ellentétes és nagyon liberális színezetű ami szerintem nagyon nem fér össze a monarchiával. A család neve / vérvonala is férfi ágon öröklődik tovább, így olyan mintha minden egyes királynő uralkodásával félig meddig új család is kerülne trónra. Éppen ezért szomorúnak tartom, hogy már a trónöröklődésben is liberálizálódott és csupán a születési sorrend számit. Így ezekben a kirakat kiráyságokban már csak jelképességet látok.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2020.10.18. 08:26:29
Igazából azóta nagyon sok minden történt Spanyolországban, éppen most megint megmentik a monarchiát, mert a nyugdíjazott király egyre rosszabb helyzetbe kerül. Eredetileg úgy terveztem, hogy majd 2021 májusában írok újra Spanyolországról, de szerintem hamarabb elő kell vennem a témát, annyi minden történik ott.
A monarchiás népszavazásokról az jutott eszembe, hogy pár hete írtam Habsburg Ottóról, aki szintén népszavazáshoz kötötte az esetleges megkoronázását. Ez annyiból érdekes, hogy a mai politikai gondolkodásban a népszavazás a legfelsőbb akarat. Ha valamit népszavazás dönt el, akkor az szentté és sérthetetlenné válik, legalábbis a bolygónknak ezen a részén elméletileg ezt elfogadja a legtöbb politikai erő. Éppen ezért gondolja azt sok ember, hogy a királyság/köztársaság kérdésében is népszavazásnak kell döntenie, mert az "stabil". Ez ellen is lehetne érvelni, például a görög példával, de ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy értem milyen okok miatt ragaszkodnak a népszavazáshoz még a trónra esélyes emberek is.
Egyébként van abban valami megfontolásra érdemes, hogy az államról azok döntsenek, akik az adójukkal eltartják az államot. Ez csak egy elméleti dolog, mert a valóságban sokszor a döntésnek csak az illúziója van meg, illetve megjelennek egyéb problémák is.
Az, hogy egy ország nevében republikánus állam vagy monarchikus, sokszor megtévesztő. Például az USA vagy Franciaország egy tipikus monarchia, holott felületes megközelítéssel éppen a köztársaságok mintapéldájának gondolná az ember.
Más monarchiák (jó példa erre Spanyolország) viszont erősen republikánus jellegű államok.
Ennek a témának van is egy komolyabb szakirodalma. Ha valaki belemerül ezekbe, akkor juthat olyan döntésre, hogy teljesen mindegy mit állít magáról egy állam, a funkciókat tekintve sok köztársaság monarchia és sok királyság tulajdonképpen a köztársaságoknál is erősebben republikánus.
A kommented második pontjában írtakkal kapcsolatban több évtizedes személyes vitám van. Igazából a férfiágon való örökléssel is módosul a család. Több királyságban megjelent ez (például görögöknél az első világháború idején) problémaként, hogy amikor a király egy "rangjának megfelelő" feleséget választ, akkor az kihat a trónörökösök nevelésére, sőt, a regnáló királyra is.
A spanyol trón esetében a férfiágon való öröklést azért adták fel, mert akkor nem a mostani király gyermekei örökölték volna a trónt. Ez amúgy kényes ügy, szerintem még nincs lezárva. A másik két spanyol "trónkövetelő" dinasztia között is ebben van a vita. A spanyol udvar részeként kezelt család például ellenzi a nőági öröklést és ha ma kellene fogadnom, akkor arra tennék, hogy nem is fogják elfogadni valamelyik leány beiktatását.
gigabursch 2022.02.18. 15:48:14
Pontosan.
@Fredddy:
Na, ha valahol soha nem volt, az pont az általad belinkelt hely.
A kérdésben ajánlom Bradák Károly: Fehérvár - Fehér folt c. művét.
gigabursch 2022.02.18. 15:49:11
Nana!
Sopron? Kecske templom?
gigabursch 2022.02.18. 15:51:48
Visszahívás: Igen. Még az általad levezetett elképzelés is ~ stimmel az enyémhez.
Felsőház:
Nagyon nem ártana, csak hogy ki kerüljön bele, az már komolyabb kérdés...
S ezen a ponton az ördög irgalmatlanul erős.
gigabursch 2022.02.18. 15:53:20
Segíts kérlek: Ez milyen címen került publikálásra?
gigabursch 2022.02.18. 16:18:25
Mindattól függetlenül, hogy hapszbúhról én jót nem tudok mondani, Ottó népszavazási igénye mögött alighanem megjelenik az (végül máveletlennek nem nevezhető), amit az iskolában még mindig nem tanítanak, ellenben tény: a magyar királyt a koronázáskor a magyar nép jóváhagyásával teszik királlyá.
Azaz a Szent Koronában a nép és a király egyenrangú fél.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2022.02.19. 14:37:58
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2022.02.19. 14:39:52
Az első:
tti.abtk.hu/images/Lendulet/PalffyG%20LenduletProjekt%20KutatasiTerv%20TSz%202012_3sz%20491_502.pdf
Ez pedig a kutatócsoporté:
tti.abtk.hu/lendulet/354-az-mta-btk-tti-lendulet-szent-korona-kutatocsoport.html
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2022.02.19. 14:57:01
Már az első előadás első 5 perce alatt letisztázta az oktató, hogy különbség van a történelem és a "történelemről szóló rizsa" között. A történelem dokumentumokkal kell foglalkozzon, mivel nem más, mint múltbeli események utáni nyomozás (információk felkutatása, dokumentumok értékelése, stb.). Maga a végeredmény egy bizonyítékokon alapuló tudáshalmaz. Ha a történelem oktatásának a célja a történelem tudományába való bevezetés (amúgy tudom, hogy ez nem így van, csak élek egy ilyen felvetéssel), akkor az értelmezés és a köré szőtt elméletek nem képezik a tudományterület alapjainak a részét. Ez annyira nem tartozik a témához, csak úgy éreztem helye van itt.
Amikor Ottó népszavazáshoz (vagy a népet reprezentáló testület döntéséhez) kötötte a királyság helyreállítását, akkor szerintem ki akarta kerülni, hogy trónkövetelőnek állíthassák be. Ez egy jó stratégia volt, mert így nem kényszerült bele egy olyan szerepbe, amit nem is kívánt magára venni. Nekem nagyon jó személyes véleményem van róla (azt vallom, hogy bár származása szerint Habsburg volt, mégis kurucként gondolkodott - de ez egy vitatható vélekedés). Ha a mai politikusokban közel annyi lenne, mint amennyi benne megvolt, akkor egész más lenne a közhangulat (képes volt közvetlen lenni, volt humora, bármit el tudott mondani befogadható módon).
gigabursch 2022.02.19. 22:42:34
Alapvetően igazad van.
Momentán én a Korpás Julisra (Corpus Kúria) hivatkoztam...
Még azokra, akik innen indítanak .
:-)
Igen, ez egy messzire vezető kérdéskör...
gigabursch 2022.02.19. 22:46:55
Köszönöm a linkeket, amint kis időm lesz, átolvasom.
Legalább ilyen izgalmas és érdekes lenne a megelőző fel évezred is... Sőt! Az összehasonlíthatóság a legfontosabb erénye lehetne.
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2022.02.20. 09:23:47
Nem szeretném a sok-sok beleölt energiát és minden mást egy mondattá sűríteni, de ha a jelenre szeretnék tanulságokat levonni, akkor elég egyszerűen megy. Ha egy történelmi szempontból legális koronázást szeretnének majd rendezni, akkor lényegében nincs semmi megkötés. Bár kialakult egy hagyomány, azok az aktuális helyzet függvényében mindig felülírhatók voltak. A "kötelező elemek" száma elég kevés, magam csak egy kérdéskört találtam ami kihívás lehetne (és most éppen Angliában került terítékre hasonló), ez pedig az uralkodó vallása. Amíg római katolikus a leendőbeli király, addig nincs áthidalásra váró probléma.
Az iskolai tantárgyak oktatására csak azért reagáltam, mert jó pár évet dolgoztam tanárként és elég sokat hallgattam azt, hogy mások szerint mit kellene tanítani. Az sem mindegy, hogy milyen iskoláról van szó (általános iskola, érettségivel záruló képzés, érettségit nem adó képzés, felsőfokú képzés), de mindegyikben közös, hogy vannak előírt célok és elemek.
Például mondhatja azt egy középiskolai tanár, hogy ő csak magyar őstörténetről fog magyarázni, de aztán a diákjai ott fognak ülni az érettségin (emelt szintűn is, ahol semennyire nem tud hatni a vizsga folyamatára a tanár) és nem mindegy milyen lesz az eredmény. Meg az sem közömbös, hogy mennyi iskolától független segítséggel tudják teljesíteni, amiről mostanában is nagy a hallgatás. Alapvetően azzal a szemlélettel értek egyet, hogy az iskolai órákon kell megadni minden szaktanári felkészítést. Ha a diáknak iskolán kívüli felkészítés kell, akkor ott valami nagyon el van szúrva.
Hivatalosan nincs semmilyen visszacsatolás a középiskola és az egyetemek között, de szerintem az a legnagyobb minősítő vizsga a szaktanárnak, ha a volt diák a tantárggyal kapcsolatos felsőfokú képzés kurzusaiból nem izzad vért. Vagyis nem azért izzad vért, hogy követni tudja a kurzusokat. A valóság az, hogy nagyon sokszor a fonalat sem tudják felvenni, hiába voltak jó jegyeik az adott tárgyból és hiába van a zsebükben az emelt érettségi. Olyan messze vannak az alapoktól is, hogy arról órákat tudnék meglepő történeteket sorolni. Ezért gondolom azt, hogy a középiskolai oktatásban már mindenképpen helyet kell kapjon a tantárgy, mint egy művelt tudomány (módszertan, szemlélet, stb.).
A történelemmel az a nehéz, hogy mivel sokan úgy érzik, hogy értenek hozzá, ezért bátran bele mernek szólni. Nekem több tantárgyam is van, tudnék nem a történelem területéről példákat idézni, hogy mennyire komikus helyzetekhez vezet az ilyesmi. Például volt olyan állam, ahol törvényjavaslatot fogadtak el a pí ügyében, mely szerint az legyen 3,2, nehogy már a matematikusok emberi felfogóképességet meghaladó okoskodása nehezítse meg milliók életét.
gigabursch 2022.02.20. 10:21:33
Amit az oktatásról mondasz (mindegyik résztvevőjéről) azon nincs mit vitázni.
Ma napig előttem van az a kép, amikor nagyapámmal és apámmal ültem együtt, ahol nagyapám kb. az alábbiakat mondta: "Az iskolai történelemoktatáson tanítottakat meg kell tanuld, mert ezt várják el tőled hogy ismerd és ez az alap, amihez lesz összehasonlítási alapod...", majd folytatta tovább "...amúgy a történelmet a legkönnyebben jó történelmi regényekből tudod megtanulni, mert ott az írók szabadsága jó történet vezetés és párbeszédek mellett megtanítja a történelem gerincét..."*, majd még hozzátette: "amit meg nem értesz, azt úgyis elmondom".
Úgy vélem ebben minden benne volt.
Amúgy - teszem hozzá - nem kevés az analógia mondjuk egy mérnöki vagy közgazdasági eseményhez kapcsolódóan, aminek az egyik igazodási pontja, hogy "azért van terv, hogy legyen mitől eltérni".
Megjegyzem egyik tanárom még az egyetemen mondta azt, hogy "...ha nem ismered kimerítően a szakirodalmat, akkor mi alapján akarsz új felismerést tenni vagy kritizálni a korábbi ismereteket?"
________________
* Itt szoktam rá a történelmi regényekre
gigabursch 2022.02.20. 13:43:45
Corpus Kúria => Corpus Juris
Android okostelefon intelligens szójavítás
nayzoli · https://monarchy.blog.hu 2022.02.20. 14:30:17